Az odafelvalókkal törődjetek

1.rész

 

Szeretettel köszöntök mindenkit a Reveal Hidden Reality youtube csatornán,ezúttal olyan dolgokról szeretnék beszélni,amelyek által gyakorlatibb példákat kaphattok, és sokatok érthetitek meg ezáltal,hogy milyen magatartást kell tanúsítanunk bármilyen nehéz is azok között a problémák között, amelyek nagyon sokszor alapvetően az élet feltételeinket is úgymond korlátozzák vagy veszélyeztetik a minden napi megélhetésünket.

Magyarországon élve mindazok akik a csatornánkat látogatva, és esetleg rendszeresen hallgatjátok olvassátok az általunk közzétett információkat,hanganyagokat képes, vagy szöveges írott formában készített filmjeinket.

Nem mondunk azzal újat,hogy abban a korszakban élünk a világtörténelmet és az Isten kronológiája szerint haladó  emberi történelmet úgy láthatjuk,hogy ez az időszak az emberiség történelmében eljutott a sok nyomorúság kezdetének idejébe.

Ami azt jelenti,ahogy Magyarországról nézhetjük az eseményeket és a történéseket láthatjuk,hogy mennyire borzalmasan nehéz a megélhetés Magyarországon,míg egy évtizeddel ezelőtt Magyarországról még a Magyarország körül élő országoknak a népeit csúfolták a magyarok mint a romániaiakat vagy bolgárokat vagy akármelyik más országot,addig a politikusoknak köszönhetően és a bankároknak köszönhetően akik Magyarországot kontrollálják,Magyarország abba a helyzetbe jutott, hogy ezekből a korábban viccesen bemutatott országokkal szemben mára Magyarország az,akit a környező országok csúfolhatnak a lakosság életszínvonalának a  drasztikus süllyedése miatt és az emberek életének a minősége miatt,hogy rengetegen milyen elkeseredett harcban vannak a puszta létükért Magyarországon ma már.

Egy ismerősöm akivel szinte napi szinten vagyok kapcsolatban és a felesége nyugdíjbiztosítással foglalkozik és telefonos híváson keresztül kell üzleteket bonyolítania vagy szerződéseket kötnie,hallottam tőlük hogy a közel 80-telefonszámból amit fel kell hívni, megpróbálni őket rábeszélni arra,hogy lépjenek be ebbe a magán pénztárba,magán nyugdíj biztosítás vagy nem tudom hogy hívják ezeket a dolgokat.

80-emberből 75-úgy válaszol,hogy nincs munkája és nem tudja megfizetni,nem tudja biztosítani a havi fizetést,rendszeres fizetést és ezért nem vállalják.

Tehát ez megdöbbentő adat,hogy ha ezt figyelembe vesszük a 15-évvel ezelőtti adatokhoz képest,hogy 10-15-év alatt milyen óriási mértékben romlott az ország lakosságának az élete,és ezen belül is, hogy ha magukat kereszténynek nevező emberekről beszélünk itt is megdöbbentően drasztikus azt látni,és hallani a hozzánk beérkező kérések és tanács kéréseket látva, hogy az emberek milyen problémában vannak keresztényként is,és nap mint nap hajmeresztő történeteket hallunk,hogy magukat kereszténynek nevező emberek,milyen iszonyatos problémákban élnek,és egyesek ezek közül a barátaink közül már ott tartanak sajnos,hogy arra a szintre estek vissza sajnos,hogy mivel hogy nem találnak megoldást a problémáikra és az imádságaikban nem fedeznek fel semmiféle meghallgatást és úgy tűnik számukra,hogy az,az Isten akiben bíztak az nem válaszol,nem csinál semmit hosszú időkön keresztül,és odáig jutottak ezek a kedves barátaink,ismerőseink,hogy Istent kezdik okolni a sanyarúságaiknak az okaként,és így juttatják el hozzánk kéréseiket, hogy próbáljunk meg valamiféle tanácsot adni,vagy imádkozzunk értük,vagy vegyünk részt ilyen módon a nehézségeikben,hogy kérjük mi magunk is Istennek a segítségét,hogy enyhítse a nyomorúságokat,a szegénységeket,a kilátástalanságot.

Ebből fakadóan gondoltam azt,hogy megpróbálok egy hanganyagot készíteni ezzel a meglehetősen rázós témával kapcsolatosan, ami remélhetőleg néhányotoknak segítséget fog nyújtani gyakorlati lépéseknek megtételére,amelyek saját meglátásunk szerint segítséget nyújtottak a mi életünkben,a mi mindennapjainkban a keresztény életünkben.

Mindennek ellenére hozzá kell tennem azt is sajnos, hogy mindazok a kedves embertársaink,barátaink akik különféle felekezetekben vannak,és nem látnak semmiféle változást az életükben,vagy esetleg kijöttek ezekből a felekezetekből,és nem tudtak tovább fejlődni, és ez miatt van a szívükben ez az elkeseredettség,elszeretném mondani azt,hogy az egyik oka az,hogy nagyon sokan közületek nem találjátok a megoldást és úgy tűnik,hogy az,az Isten akiben addig bíztatok az nem nyújt segítséget többé,az egyik oka az,saját példámból kifolyólag mondom,hogy ha visszaemlékszem,visszagondolok a közel 20-évre amelyet ezekben a különféle illuminátista szabadkőműves páholyokban töltöttem,magam részéről csak így tudom őket nevezni sajnos már,mert azóta,hogy felismertem azt,hogy ezek a felekezetek mindegyike ugyanabból a forrásból fakad,ugyanazzal a céllal,és elgondolással hozták őket létre,hogy propaganda eszközként az újvilágrendet propagálják rejtett módon,és a new world ordernek vagy az újvilágrendnek a rejtett new age-es feladatát hajtsák végre,amely elsősorban a 3.templom építésének a propagálására szolgál,hogy ezáltal a tevékenység által az úgy nevezett evangelizációk által emberek ezreit húzzák be ezekbe a szabadkőműves páholy gyülekezetekbe,amelyekben aztán különféle rejtett okkult teológiákkal,melyekről az embereknek fogalmuk sincs,hogy mi az valójában.

Ezekkel a felfogásokkal látják el az embereket,és aktív kiszolgálóivá teszik,és változtatják a gyanútlan embereket, hogy ők maguk is propagálják,és embereket hívjanak be ezekbe a felekezetekbe,hogy ezáltal a a propagálás vagy agitáció által széles körben elterjedt legyen a hamis kereszténységnek a működése amelyben aztán az emberek résztvevőként semmit sem sejtve arról,hogy egész pontosan milyen eszköznek a részeivé váltak,és hogyan használják őket arra,hogy tudatlanul is az Antikrisztus birodalmának a felállításán dolgozzanak.

Tehát saját magam életéből mondom ezt,és senki ne vegye közületek sértegetésnek,vagy ujjal való mutogatásnak,és elmarasztalásnak azt,amikor arról beszélek,hogy ahogy visszaemlékszem a közel 20-év során a pünkösdistáktól kezdve a hit gyülekezeten át,és egyéb más felekezetekbe bandukolva rengeteg problémám,égető,haladékot nem tűrő problémáim közepette amikor imáimban ostromoltam az egek Istenét,és segítséget vártam,a legtöbb esetben nem érkezett semmiféle segítség,és emberi eszközökhöz folyamodva próbáltam úgymond be segíteni az Istennek,ahogy ez ezekben a szabadkőműves páholy mozgalmakban szokott lenni,és ezzel sajnos nem csak,hogy a problémám úgymond el nem odázódott, vagy csak részlegesen oldódott meg,hanem sajnos rossz hibás emberi eszközök miatt, és döntések miatt rengeteg hátul ütője jött vissza az életemre évekkel később is,és ezek úgy mond üldöztek engem és tovább fogságban tartottak és lehúzták az életemet,és tulajdonképpen végső kétségbeesésemben,és fájdalmamban döntöttem úgy, hogy elhagyom a kereszténységet,amely hála a Jó Istennek nem történt meg,hanem csak annyira valósult meg,hogy felismertem hogy ki kell,első lépésnél ki kell lépnem ezekből a felekezetekből.

Most akik bármilyen felekezetből hallgatjátok ezt a hanganyagot szeretném, hogy ha tudnátok hogy a célom nem az,hogy titeket sértegesselek,és leírjalak benneteket,vagy nevetség tárgyává tegyelek benneteket,mert bármelyik felekezetben jártam,rengeteg-rengeteg rendes emberrel találkoztam,segítőkész nagy lelkű emberekkel,olyan emberekkel akikről azt mondhatom,hogy sokkal különbek voltak mint én magam valaha is lehetek,és épp ezért látva a világpolitikát,a világ pénzügyet,és a világtőzsdét, a világkereskedelmet látva Magyarországot és minden más országot,hogy micsoda pánikszerűen megy lefelé minden országnak a gazdasága és ez nem véletlenszerű.

Tehát ez nem átkoknak a következménye,ahogy ezt a szabadkőműves páholygyülekezetekben próbálják bemagyarázni nektek,hogy megfélemlítsenek benneteket,hanem ez tudatos tervszerű munkának a része,és sajnos ez látható Magyarországon is nagyon erősen a régióban, Magyarországot körülvevő országok közül, sajnos Magyarország ebben élen jár ebben a folyamatban,és minden más országot megelőzve valamiért, nem tudom megmondani,hogy miért, mi a szándéka az illuminátista politikusoknak Magyarországot illetően,hogy esetleg egy újabb balkáni háborúnak a kirobbantása van előkészületben ahol ugyancsak rengeteg embert szeretnének eltüntetni vagy ehhez hasonló dolgok.

Visszatérve a lényeghez,tehát első lépésként azt tudom mondani,hogy minden katasztrófámnak és sikertelenségemnek az oka az volt,hogy ezekben a páholygyülekezetekben kerestem a megoldást,azt gondoltam, hogy ott Isten jelen van,és ezen keresztül próbáltam Istentől segítséget kérni,de sajnos csak sokkal több év után értettem meg azt,amikor teljesen tönkrement az életem,hogy sajnos olyan állapotban vagyok,és olyan helyzetben olyan dolgokkal körülvéve amelyre nézve teljesen.... teljesen,hogy is fogalmazzam,csak lehetetlen dolog azt feltételeznem,hogy Istenhez fordulok, fordulhatok segítségért,mivel ezekből a felekezetekből származó teológiákon élve meg sem sejtettem azt,meg sem fordult a fejembe hogy ezekben a gyülekezetekben a teológiáknak az alapját 90%-ban okkultizmus képezi,és ezért nem voltam képes soha semmiféle módon Istentől való segítséget megragadni,és én magam is sokszor már ott voltam,hogy magát Istent hibáztattam, hogy mért teszi ilyen nehézzé a vele való kapcsolattartást,és mért nem segíti elő azt, hogy ha hozzáfolyamodok és könyörgök segítségért akkor belátható időn belül segítséget kaphassak tőle,és megoldódjanak az igazán égető problémáim,és erre sajnos hosszú-hosszú évek múltával sem ébredtem rá,hogy miért vannak ezek a problémák az életemben,amikor felhagytam a korábbi életemnek a legjellemzőbb sajátosságaival amelyek első látásra is istentelenséget,szentségtelenséget,és hitetlenséget mutattak Istennel szemben.

Tehát nem értettem,hogy mindezek lépések ellenére sem,hogy valamilyen szinten erkölcsösebbé válva sem tapasztalok erőteljes változást az életemben,úgy ahogy ezt minden gyülekezetben,főleg a karizmatikus,ez az ál- karizmatikus mozgalom rendszerben amely az összes közül a legokkultabb és leg Lucifer imádóbb,és ezekben szokták hangoztatni azt,hogy ha közénk tartozol akkor minden problémád megoldódik,nálunk itt van az Isten,és mi megtudjuk mutatni a problémáid leküzdésének a az eszközeit,különféle megvallásokkal,démonűzésekkel,és különféle teológiákkal amely olyan emberek szájából származik amely embereket maguk,az oda látogató emberek sem képesek megismerni több évtized során sem.

Tehát a legtöbb gyülekezetben,főleg az ilyen mega gyülekezetekben az egyszerű halandó emberek részéről az hogy az ő főpásztorukkal,vagy apostolukkal úgy válthassanak szót,mint ahogyan bárki válthat szót énvelem,vagy én bárkivel.

Tehát ezekben a mega gyülekezetekben elképzelhetetlen dolog,és miután elhatároztam,hogy felhagyok a kereszténységgel,és mielőtt ezt megtettem volna,Isten egy álomban látásomban éjszaka ezt a fajta elhatározásomat egy kicsit megváltoztatta azzal,hogy ugyan ezeket az illuminátista gyülekezetrendszereket elhagytam,de magát a biblia olvasást és az igének a mélyebb értelmezését tanulmányozását amatőr módon soha nem hagytam el,és nem hagytam fel az imádkozással, böjtöléssel,sőt ennek ellentettjeként létrehozva ezt a csatornát azzal kezdtem el foglalkozni,hogy embereknek az értelmét tudja az Isten megváltoztatni azokon az információkon keresztül melyet a csatornán keresztül teszünk közzé.

Tehát ahogy látom,és akik felkeresnek bennünket a maga nemében azt mondhatjuk,hogy közel 1,5-2-éves működése után a csatorna a maga nemében jó eredménnyel szolgált és jó gyümölcsöket termett az Istennek.

Tehát emberek tucatjainak az élete változott meg,és kerültek az emberek olyan formába kapcsolatba az Istennek a beszédével,hogy az eredeti iratok alapján vizsgálva a különféle biblia fordításokat érthetik meg  Istennek a tökéletes akaratát, és érthetik meg Istennek a tökéletes logikáját,amely végig vonul az egész biblián.

Másodsorban pedig azt mondhatom el probléma okaként,hogy legtöbbetek akiknek az élete megkeseredett,és nagyon nagy nyomorúságban szegénységben éltek,hogy ehhez hozzáteszem hogy én magam jelen pillanatban sem vagyok milliomos,de mindazt amit Isten ígért az Ő fia által a Megváltó Szabadító által amit megígért az Ő beszédeiben az evangéliumokban,azt a fajta élet módot,élet stílust azt eltudtam sajátítani,és részesülni tudok szinte napi szinten abban a megtartásban,amelyről Isten fia és az Ő tanítványai,akik később apostolok,tehát Ő tőle küldöttek lettek az Istennek a munkájában amelyben ők részesültek ez nálam is megvalósult az életemben és bizonyságként mondhatom el.

Ezért merek ezekben a hanganyagokban ezekről a dolgokról beszélni mert ezeket én nem a Pat Robertsontól,nem a Billy Grahamtől,és nem a Dollar Creflotól, vagy nem a Marilyn Hickeytől,nem a Joel Osteentól,és a többiektől hallottam,és próbálom őket utánozni,mert ez már évtizedekkel ezelőtt megtörtént az életemben,de egyáltalán nem működött.

Viszont amióta elhagytam az elmúlt 6-7-év során,abba hagytam az illuminátista ál-kereszténységgel való minden nemű kapcsolatot és egy teljesen más pályán ezeknek a körein kívül kezdtem el mozogni.

Ha megnézitek magának az Isten fiának Jézus Krisztusnak az életét,megláthatjátok azt,hogy bejőve ebbe a világba egyáltalán nem volt szerves része annak a vallásrendszernek amit mai nyelven nevezhetünk Talmudista Kabbalizmusnak,amelyet Babilonba vettek fel az írástudók és ezt terjesztették el a népen,és ennek foglyává váltak a főpapok a papok,a segély papjaik,a szanhedrin és a nép vezetői.

Tehát ez miatt ha megnézitek,hogy amikor kijöttek Egyiptomból,azt mondja az írás,hogy:az a nagy tömeg abból senki nem volt beteg,senki nem volt kenyér kéregető, és a saru soha nem kopott le senkinek a lábáról.

Tehát ilyen gondviselésben volt részük,viszont a babiloni fogság után,miután visszakerültek Izrael földjére a zsidók,megnézhetitek hogy Jézus milyen körülmények között jött be hozzájuk ebbe a világba.

Azonnal azzal kellett kezdenie a szolgálatát,hogy ördöngösökből zavargatta az ördögöket ki,betegeket kellett neki állandóan gyógyítani,hallottakat kellett neki állandóan gyógyítani,és tanítani kellett a népet mert annyira le voltak butítva,ez által az okkult tudományok által,hogy teljesen kifosztottakká váltak ezek az emberek.

Ha megnézzük a saját életünket ezekkel az emberekkel hasomlóan ő velük összevetjük az életünket megláthatjuk azt,hogy mi is tulajdonképpen belépve ebbe a világba,fölvéve ennek a világnak a szokásait azt reméltük,hogy ha kilépünk a világból és belépünk egy ilyen gyülekezetbe,akkor minden problémánkra automatikusan válasz fog érkezni,vagy legalábbis megfelelő időben való támogatást segítség nyújtást fogunk tapasztalni,és e helyett ahogy látjuk,hogy a nagy nyomorúság ideje előtt állunk a sok nyomorúság ideje elkezdődve,azt látjuk,hogy legtöbbünk szélsebesen halad lefelé a lejtőn,az elszegényedés és a kifosztottság lejtőjén és azt látjuk,hogy bármennyit böjtölünk, bármennyit imádkozunk nem érkezik válasz az imáinkra,legalábbis úgy tűnik.

Nyilvánvalóan Isten egész pontosan tudja,hogy mi történik velünk,hogy mekkora a nehézségünk, a szenvedésünk, az aggódásunk az álmatlan éjszakáink stb.stb,de Isten azt is látja,hogy annak ellenére,hogy Istennek az a célja ezekkel a nehézségekkel,hogy bennünket jobb kondícióba helyezzen,és ezek által a nehézségek által meg edzve abban az irányban induljunk el amelyet Ő kitűzött a számunkra,e helyett Isten azt látja,hogy a helyett,hogy ezekben a nehézségekben még erőteljesebben Őt keresnénk,és ahogyan szimbolikusan ahogy Pál utazásakor a hajón, amikor a hajó megfeneklett és  a vasmacskák miatt nem tudott a hajó menni,és a szél már majdnem darabokra törte a viharos tengeren a hajót,ő nekik egész természetesen jött a felismerés,hogy el kell vagdosni a vasmacskákat és a rakományt a tengerbe kell dobni,hogy megkönnyebbedjen a hajó.

Ezzel ellentétbe mi a folytonosan és egyre növekvőbb problémáinkban nem ismertük fel azt,hogy a mi élet hajónkból is ki kell szórni a nehezéket, és el kell vágni azokat a kötelékeket amelyek meggátolják azt,hogy Isten szele odavigyen bennünket miután felövezte a derekunkat ahova Ő akar vinni,és nem oda ahova mi akarunk.

Ugye emlékeztek erre, hogy Péternek azt mondta az Úr hogy most még fiatal vagy,föl övezed magad,oda mész ahova akarsz,viszont amikor öregebb leszel,más övez fel, és oda visz ahova nem akarsz menni.

Tehát ugyanez történik velünk,hogy ugye Isten a nehézséget arra akarja felhasználni,hogy ezekben az illumináti mozgalmakban levő kedves embertársainkat,barátainkat,akikről tényleg azt tudom mondani saját tapasztalatom alapján akiktől rengeteg segítséget kaptam azokban a felekezetekben.

Nem azért mert a felekezet volt olyan jó,vagy a vezetése,hanem az oda látogató emberek akik meggyőződve arról,hogy az éppen valamelyik felekezetben beépülve,ugye a jó irányzatot képviseli.

Tehát nem erről beszélek,ezzel továbbra sem értek egyet,hanem arról beszélek,hogy mindazok akik közületek akik valóságosan jó szívvel és tiszta szívvel keresik az Istent ezekben a felekezetekben,és úgy vélitek hogy megtaláltátok,de valójában csak egy ilyen varázstrükk, vallási varázs trükknek az áldozataivá váltatok velem együtt mert én magam is beleestem ezekbe,ezekbe a csapdákba,amiről azt gondoltam,hogy a protestantizmus valójában az Isten munkája és ez arra lett kitalálva,hogy ez által Isten kimentse a sok-sok tiszta szívű és valóban igazán Istent kereső embereket kimentse a katolicizmusnak mint a mumusnak a fogságából.

De miután megvizsgáltam ezt a dolgot,és megértettem hogy Luther is,és Kálvin is mindannyian a szabadkőművesek különféle,az illuminátisták különféle páholyaiba tartoztak,akkor megértettem azt, hogy ez nem volt más mint egy csapda  amibe bepalizva bennünket, behúztak,hogy úgy tűnjön hogy most már megelégedhetünk, most már helyén vagyunk,most már biztos a jegy, az utazás a mennyországba,és ezekben a felekezetekbe beépülve elsajátítottuk azokat a rafinált,ki csiszolt,tökéletesre csiszolt okkult teológiákat amik miatt pontosan Isten nem tud meghallgatni bennünket,és nem képes kihozni bennünket ezekből a nyomorúságokból.

 

2.rész

 

Ha megnézitek a zsidóságot Egyiptomban,ők is átvették az egyiptomiaknak a különféle bálványimádásait és okkult dolgait,400-éven keresztül kiabáltak Istenhez és nem kaptak segítséget Istentől,ha maga Isten el nem határozta volna azt,hogy Lea a Jákob 15-fiának mint a törzsfőnek az összebűnözött lajstromának a büntetése ami ugye 400 év volt.

Tehát ezért nem igaz az például,hogy az illuminátista szabadkőműves luciferiánus kabbalista biblia magyarázók azt mondják,hogy a jelenések könyvében taglalt 24-vén, az a 12-apostol és az ószövetségnek a 12 törzsfője.

Tehát ez egy szemenszedett hazugság,semmiképpen nem lehetnek azok,mert ha megnézitek hogy kik voltak ők még miután József bevitte őket magához az atyjukkal együtt,még akkor is az atyjuk halála után még álnokul még ígéretet tetettek Józseffel,hogy nem fogja őket megölni, és nem fog rajtuk bosszút állni azért,amiért ők eladták Józsefet.

Ha megértitek azt,hogy mennyire testi,és mennyire ördögiek voltak ezek a 10-testvér Benjaminnal,és Józseffel szemben,akkor megérthetitek azt,hogy nekik semmi közük nincsen és nem lett az üdvösségben,mivel ők testben haltak meg a test bűnös cselekedeteiben igazságtalanul,engedetlenül élve,és pontosan az ő bűneik miatt,ez miatt a 10-embernek az engedetlensége,a különösen nagy gonoszsága amivel meglopták az édesapjukat.

Ugye egyből megszegték Mózesnek azt a parancsolatát,hogy tiszteld atyádat és anyádat,hogy hosszú életű lehess a földön.

Tehát ezért ők maguk sem érdemeltek tiszteletet mivel a tiszteletlenség átkát örökölték, és az ő gyermekeik nem neveztettek hit hősként az üdvösség tervében.

Egyikőjüknek a fia sem lett hős,ugye azt lehet látni az írásból.

Tehát ők annyit bűnöztek, annyit loptak,csaltak,hazudtak,és a legvégén eladták saját testvérüket.

Ezekkel annyi bűnt követtek el,hogy a bűnöknek a büntetésének a lajstroma 400-évre rúgott,és ezért még nem csak,hogy saját maguk életét tették tönkre,hanem sajnos pontosan hogy az ő leszármazottaik,az ő gyermekeik,és az ő gyermekeiknek a gyermekeik szenvedtek a legtöbbet az ő apáiknak a gonoszságaitól,amelynek összeszámolva Istennek a büntető könyvében ez a 400-évet bűnözték össze ők 10-en,és ez a nép ahogy be került Egyiptomba eltanulta az egyiptomiaknak az okkultizmusát,ők hiába kiáltoztak Istenhez.

Isten nem hallgatta meg őket,ez miatt elszigetelték magukat Istentől.

Hanem Isten maga emlékezett meg arról,hogy ez a kemény nyakú,körülmetéletlen szívű nép ott van ebben a fogságban és embertelen körülmények között,Ő maga döntött már úgy végső soron,hogy az Ő kegyelméből elküldi Mózest akiről azt mondja az írás,hogy:A földön nem talált Isten ő előtte és utána sohasem a saját fián kívül természetesen nem talált egyetlen embert sem aki szelídebb és alázatosabb lett volna.

Tehát ő rajta keresztül hozta őket ki.

Ugyanezt láthatjuk a saját életünkben is,hogy be kerülve ezekbe az okkultista felekezetekbe elsajátítva az ő rejtett okkultizmusukat ami úgy tűnik a felszínen,hogy a legnagyobb Isten tisztelet és Isten imádat,azért mert személyenként kapcsolatba kerülnek a biblia olvasással,elhittük azt,hogy ezáltal egy szabadabb út áll rendelkezésünkre az Istenhez.

De a legnagyobb becsapás az,hogy ugye ahány felekezet,annyiféle biblia fordítást olvasnak,és tartanak az ő felekezetüknek a vívmányának.

Ugye minden gyülekezetbe ha be mentek,a hit gyülekezettől kezdve az összes többiig mindegyiknek megvan a saját maga biblia fordítása,és mennél inkább újabb a fordítás,annál inkább van tele tűzdelve szándékos hamisítással.

Tehát a legtöbb esetben azt látjuk a vizsgálataink során,hogy nagyon sok felekezetnek a biblia fordítása saját maguk lektorai által lettek szentesítve,ami tulajdonképpen nem más mint biblia hamisítás.

Hogy miért,az pontosan azzal van kapcsolatban,hogy a legtöbbünknek miért nem hallgattatik meg az imádkozása.

Ugyanis hogy ha belegondoltok abba,hogy maga sátán nem szégyellte magát Isten fiát megpróbálni azzal,hogy hamisan idézett az Ószövetség irataiból.

Tehát már  ő maga elkövette azt a bűnt,hogy kivett belőle vagy hozzátett,és már ez miatt sem kerülhet ő maga be semmilyen módon az Isten országába, nem nyerhet bűnbocsánatot.

Tehát ha ő ezt sátán az Isten fiával szemben ezt megtette,akkor bárgyúság lenne részünkről azt feltételezni,hogy maga sátán szolgái akik az alapítói ezeknek a szabadkőműves felekezeteknek Parham Fox-tól,William Seymour-tól kezdve Elen G white-on keresztül Taze Russel-ig a Jehovizmus alapítójáig, vagy Joseph Miss-ig a mormonizmus atyjaként.

Tehát ezek mind választott luciferiánus vallás szakértők voltak akiket kijelöltek erre a feladatra hogy megalapítsák ezeket a mozgalmakat,és behálózzák az egész világot a szektáikkal,létrehozva a saját biblia fordításaikat bele csempészve a felekezet sajátosságainak a csalásait ezekbe a bibliákba,biblia fordításokba.

Tudták azt,hogy a legtöbb ember egyrészt restség miatt,más részt pedig az egyszerű naivság miatt nem fognak soha utána nézni,hogy mit mond vajon az eredeti irat amiből fordították azokat a bibliákat,és mi megtettük ezt számos esetben és ezt gyakoroljuk is,és megdöbbenve látjuk azt,hogy az összes felekezet akiről beszélhetünk a fordításaik,közel 35%-ban úgy vannak hamisítva,hogy az alátámassza az ő általuk kitalált teológiai rendszereket.

Tehát,ha belegondoltok abba,hogy beléptek egy ilyen gyülekezetbe és kezetekbe veszitek a bibliát,és erre alapozzátok az életeteket mert ugye azt sulykolták belétek,hogy a biblia az Isten beszéde és az szent és sérthetetlen abban nincs változás,vagy változásnak árnyéka.

Pontosan azért állították ezt fel bennünk arról a könyvről,hogy még csak a gyanú se merüljön fel bennünk azzal kapcsolatban hogy ők belehamisítottak,és az ő hamis okkult teológiájukat adják be nekünk,amit igyekeznek beépítettni az életünkbe.

Tehát mint a Jehova tanúiknál az elsődleges dolog,hogy ne egyél vért,és ne adjál vért,míg a mormonoknál a többnejűség,vagy a pünkösdistáknál a mindenen keresztüli nyelveken szólás,vagy a karizmatikus ál-keresztényi szabadkőműves mozgalmakban pedig a kundalíni jógának a rejtett alkalmazása mint Szent Lélekkel való betöltekezés.

Tehát pontosan ezek miatt az okkult gyakorlatok miatt tudatotok alatt,és én magam is beletartoztam ebbe, tudatunk alatt váltunk engedetlenné Istennel szemben,ugyanis nem az eredeti írásokat követve alakítottuk az élet gyakorlatunkat,hanem ezeknek a hamisítvány bibliáknak a sugallása alapján alakítottuk az életünket,és lettünk egy-egy vallási rendszernek a követőivé.

Még mondjuk a katolikus egyházban divat a szobroknak a tisztelése,szent képek tisztelése,vagy szentek tisztelése,úgy a pünkösdistáknál a mindenen keresztüli nyelveken szólás,vagy az ál-karizmatikus gyülekezeteknek a kundalíni jógás ál-szent lélek betöltekezése.

Tehát ha megnézitek az iratokat ez mind-mind teljes mértékben ellent mond Istennek a beszédének,és aki ezeket gyakorolja azok engedetlenségben élnek,és ez miatt az engedetlenség miatt a vezetők jól járnak mert ők tudják pontosan,hogy ezekkel elszigetelnek bennünket az Istentől,hogy Ő meghallgassa az imádságunkat,és segíteni akarjon.

Így ebben a kihasznált állapotban,ebben a kiszolgáltatottságunkban Istentől elszigetelve aztán azt csinálnak velünk a saját maguk kénye-kedve szerint az ön maguk luxus életének a kiszolgálására felhasználva amit csak aztán akarnak.

Tehát a második pontként azt tudom mondani,hogy tehát hogy a problémáinkban nem nyerünk segítséget az Istentől az, hogy míg elsőként ezekhez az ál-keresztény gyülekezethez tartozunk,másodsorban pedig ezeknek az ál-keresztény gyülekezeteknek a teológiáit szippantjuk magunkba és az ő hamisított  bibliájukon keresztül éljük az életünket,amely több mint 35%-ban azt mondhatom,hogy tömve van okkultizmusnak a bizonyíték tanaival.

Tehát úgy fordították a pünkösdisták és az ál-karizmatikusoknak a bibliáit,hogy ott meggyőzően arról legyen szó,hogy ha kell ha nem szóljatok nyelveken,és mindenki szól nyelveken ugye,és mindenki betöltekezik Szent Lélekkel.

Tehát ezeket arra találták ki,azért fordították úgy a bibliát,hogy amíg az eredeti írás arról beszél,hogy Isten megjelent test nélküli dicsőségben az emberek között akik Őt keresték,és engedelmesen éltek neki addig ők meg úgy fordították,hogy ez az Isten,ez a láthatatlan Isten ez belebújt az emberekbe,és így még gyakorlatot is támasztottak hozzá,hogy bizonyítsák az ő tantételeiket,amelyekkel valójában Lucifer számára tartottak fönn bennünket és léptettek bennünket kapcsolatba  Lucifer shekinájával és erről fogalmunk sem volt,és amikor jön a probléma,és csak imádkozunk-imádkozunk és már több tucat embert kérünk meg magunk körül,hogy segítsen,és jöjjön imádkozzon velünk,és nem történik semmi,és csak egyre nehezebb lesz minden.

Olyankor elgondolkozunk,hogy vajon mi történik,mi lehet ez,és hogy ha nincs szerencsénk és nem találkozunk egy olyan emberrel aki ismeri az igazságot,amiről mi magunk is beszélünk,akkor életünk végéig nem fogunk rá jönni arra,hogy hamisított bibliákat olvasunk,a bibliába bele hamisított, bele tett hamis tanok,luciferi tanok,rejtett tanokat gyakorlunk és ez miatt elvagyunk szigetelve ugyanúgy mint a babiloni kabbalizmust gyakorló emberek Izraelben.

Jézus idejében elvoltak szigetelve Istentől,és ki voltak szolgáltatva a főpapok,a vezetők,a szanhedrin,az írástudók,a szadduceusok és a farizeusok pénzhajhászó nyerekedésének, ugyanúgy a mai korszakban ugyanez történik csak máshogy nevezik.

Tehát azt tanácsolom második lépésként, miután állandóan arra bíztatok mindenkit,és arra ösztönzök mindenkit,hogy ahogy tehetitek meneküljetek ezekből a babiloni rendszerekből,hogy ne legyetek részesei az ő bűneinek.

Ugye mert tudjuk János a Jelenésekből,hogy mindazok akik benn maradnak a Krisztus eljöveteléig az elragadtatásig amely az utolsó trombita szó a hetedik trombita szó megszólalásakor fog történni,tehát jól benn leszünk a nagy nyomorúság idejében.

Akik az Ő megjelenésének idejére benne maradnak ebben a babiloni Lucifer kabbalista ál-keresztény dologban,azok mind ítéletet fognak magukra hozni az által,hogy engedetlenségben maradtak rejtett Lucifer imádásban,és így Istennel való szövetség helyett,Isten ellensége pozíciójában maradtak,és így Isten nem tudott velük mit csinálni,nem tudta őket kihozni ebből,részesei maradtak a babiloni okkultizmusnak,tehát ezeknek a bűnöknek,és mivel részesei maradtak a bűnöknek,részesedtek abból a csapásból amelyet Isten eltervezte és be is fogja váltani,hogy ezt a babiloni ál-keresztényi világ szisztémát megfogja semmisíteni és összefogja dönteni.

Ugye,hogy látjuk hogy az angyal bedobta a malomkövet a tengerbe,azt mondja az írás,hogy így vettetik el Babilon.

Leomlott,leomlott  Babilon a nagy parázna városa.

Tehát olvashatjátok a jelenések könyvében azt mondja az angyal hogy fussatok ki belőle én népem,hogy ne legyetek részesei az ő bűneinek,és ne részesedjetek az ő csapásaiból.

Tehát miután elhagyjuk ezeket a felekezeteket,meg kell szabadulnunk mindannyian akik kereszténynek valljuk magunkat,meg kell szabadulnunk ezektől az ál-keresztényi rejtett luciferiánusi teológiáktól,és ezekből felszabadulva megfogjátok látni azt,hogy elkezdődik az életetekben egy, nem egy egyszerű,de Isten minden segítséget meg ad hogy ez a nem egyszerű átképződés értelemben és cselekedetekben való átalakulásunk minél gyorsabb ütemben menjen végbe,hogy Ő maga kommunikálni tudjon a bajainkba főként azért mert Ő, ha valaki akkor Ő nagyon szeretne segíteni azon,hogy mi kilábaljunk a problémáinkból,és ne a problémák vegyék el az élet erőnket és a koncentráltságunkat  az odafigyelésünket.

Tehát ne terelje el az ördög a problémákkal a figyelmünket, és ne a földiekre legyen odaszegezve a szemünk állandóan és a figyelmünk és ez miatt ahogy egyik látogatónk, kedves barátunk írta, hogy nem csak hogy az Istentől való álmokban nem tudunk részesülni hanem még ezek miatt is rosszat álmodunk.

Teljesen egyet értek vele,Sándor Mátyásnak ezzel a felhasználói névvel kaptunk ugyancsak ebben a témában egy kérdést a youtube csatornánkon,és teljesen egyet értek és én magam is elmondhatom azt,hogy pontosan ugyanígy értem én is,hogy az állandó zaklatottságban az, hogy azt tapasztaltam,hogy nincs segítség,nem jön az Istentől segítség,és a bosszankodásom és a mérgelődésem hogy miért nem segít az Úr Isten.

miért nem segít ha valóban Ő a szeretet Istene,stb.stb.

Tehát nagyon sokszor ilyen mélypontra jutottam az illumináti kereszténységben töltött éveim alatt,és soha nem értettem azt,míg a legvégén én szerencsésebb voltam ebben a helyzetben legvégül a küszködéseim,és a kínjaim végén úgy döntöttem,hogy nem akarom a többé a kereszténységnek  semmilyen formáját,mert amióta keresztény lettem azóta csak le szegényedtem,és tönkrement az életem,és ezt annak tulajdonítottam ezeknek a gyülekezeteknek a hamis tanításainak és egyszer ebbe a gyülekezetbe voltam akkor azt a fajta teológiát követtem,a másikba azt mondták rá hogy rossz,akkor  egy másikat kezdtem el,a harmadikba meg azt mondták az előző kettő a rossz.

És megértettem azt,hogy akárhova mész mindenütt rossz,mert ezek arra lettek létrehozva hogy leragasszák a tekintetünket ide a földre,és ugye azt mondja az ige,hogy ne a földiekkel törődjetek hanem az odafelvalókkal,mert ahol van a szívünk ott van a mi kincsünk.

És azt mondja az Isten,a mi Atyánk azt tanítja az Ő fia által,és ahogyan Ő megdicsőült test nélküli formájában ebben a világban,ahogy ihlette az Ő beszédét a Szentírást ebben a megdicsőült test nélküli formájában amit illumináti nyelven,szabadkőműves nyelven Szent Léleknek,és Szent Szellemnek magyaráznak.

Ugye már ez is kapásból rejtett okkultizmus.

Tehát aki ez által él,azok nagyon sokan sajnos egyre inkább elszigetelik magukat az Isten segítségétől,tehát erről is le kell szokni.

Mi magunk is a csoportunkban úgy próbálunk egyre inkább beszélni,leszokni arról a szóról amit a szabadkőműves nyelvújítók és nyelvfordítók hoztak be a kereszténységbe,hogy Szent Lélek és Szent Szellem, ezáltal egy harmadik személyt kovácsoltak azért csak,hogy rabjai legyünk tudat alatt a rejtett okkultizmusnak a szentháromságnak, Lucifer,Nimród, és, bocsánat,Nimródnak és fiának Tammuznak és Nimród feleségének Szemiramisznak az imádására találták ki ezt a szentháromság dolgot,és hozták be a kereszténységbe.

Tehát mindazok akik kapcsolatban vannak a szentháromság imádattal,és elfogadják ezt,már rejtett okkultizmusnak a követői és gyakorlói,ezáltal elvagyunk szigetelve az Isten segítségétől.

A gyülekezetekben való nyelveken szólás gyakorlása,ha nincsen fordító és vannak idegenek akik esetleg megrémülhetnek már itt rejtett okkultizmus gyakorlása van.

Tehát ellentétbe kerülés az Isten tökéletes akaratával engedetlenség,Shekinával való betöltekezés már ez is rejtett okkultizmus,amit úgy adtak be nekünk,hogy ez a Szent Lélekkel való betöltekezés.

A bibliában nincs Szent lélekkel való betöltekezés,hanem beteljesedés az Ő jelenlétével,ilyen van,és hasonló ilyen titkos és rejtett luciferiánusi teológiák.

Tehát bármelyikével érintkezünk és gyakoroljuk azt,megfogjátok látni,megtapasztaljátok ahogyan most a sok nyomorúság kezdetén,és ahogy ezzel csúszunk bele nagy nyomorúság idejébe,megfogjátok látni,hogy egyre inkább elszigetelődtök,és minél nagyobb lesz a káosz, a nehézség,a munkanélküliség,a fizetés nélküliség,és minél inkább rengetegen kerülnek az utcára, a bankok veszik el még több embernek a házát a fizetésképtelenség miatt.

Az infláció óriási lesz,talicskával hordjuk majd a papírpénzeket,hogy egy szelet kenyeret tudjunk venni egy hetes sorban állás után.

Körülbelül ilyen dolgok várhatóak és ha nem vagytok bölcsek,nem vagyunk bölcsek,ha nem léptek ki ezekből a felekezetekből és nem hagyjátok el ezeket az okkult teológiákat,egyre inkább keserűen azt fogjátok tapasztalni,hogy az Isten nem segít,nem értitek, hogy miért nem segít,és ezért dühösek lesztek,bosszankodni fogtok,felhagytok a kereszténységgel,és észre sem veszitek hogy átfogtok  automatikusan állni az ellenségnek az oldalára.

Ti magatok lesztek azok, akik az üldözéskor el fogjátok árulni keresztény társaitokat csak azért,hogy ti magatok ruházatban és eledelben részesülhessetek, és az állami szervezeteknek a támogatásában.

Ez az eredménye tulajdonképpen annak,ha valaki az Isten fiának az utasítása ellenére állandóan a földiekre szegezi a tekintetét,és leveszi a tekintetét az Istenről.

Csak az utóbbi időkben értem azt meg,hogy az imádkozásnak a többféle fajtájának a gyakorlása során ugye szoktuk azt gyakorolni,hogy elkezdünk imádkozni,bocsánatkérő imádkozásokat folytatunk,amelyekkel eltisztítjuk az életünkből az Isten bocsánata által a vétkeinket,bűneinket,és ezáltal Isten elé kerülhetünk az alkalmatos időben való meghallgatásainkért,hogy segítsen a problémáinkban, nehézségeinkben meghökkentő dolgok történnek akik a problémáikkal jönnek.

Sok-sok különös dologról tudunk beszámolni bizonyságként, hogy valóban működik amiről beszélünk,és nem egy fajta pénzért való létszám toborzást folytatunk.

Akik köztünk vannak,és újabban és újabban jelentkeznek közénk,ők eltudják mondani bizonyságképpen,hogy nálunk a csoportjainkban szóba sem jöhet a tized fizetés,és ha valaki akar adakozni az általunk kitűzött célok elérésének a finanszírozásában be segíteni azok megtehetik,de soha senki nincs megkérve arra,hogy egy fillért is adjon nekünk bármilyen dolgainkra.

Tehát ha valakiben ez nem merül fel magától,akkor teljesen fölösleges az Isten tiszteleteket azzal kezdeni, megnézhetitek a gyülekezetek 98%-ában első másfél óra azzal megy el,hogy agyon könyörögnek benneteket,ki varázs furulyázzák a pénztárcátokból és a zsebetekből a maradék pénzeiteket,és mikor kijöttök az Isten tiszteletről akkor pedig fogjátok a homlokotokat és azon gondolkodtok,hogy mi a fenéből fogtok venni ennivalót a gyerekeiteknek.

Tehát nálunk ilyen szóba sem jöhet a pénznek ez a fajta használata ez nálunk alantas dolognak számít,a legutolsó dolgok közé tartozik,és részünkről mi ezt a fajta tevékenységet,ezt megvetjük.

Tehát nem akarunk Istennek engedetlenségben élni,hogy ezáltal a tizedekkel gyűjtjük a pénzt a 3.templomnak a felépítésére,és olyan illumináti szektáknak az építésére és támogatására amelyek egyértelműen ellenségeskedésben tartják az embereket Istennel,annak ellenére hogy a felszínen úgy látszik,hogy bibliát hordunk a hónunk alatt,és nagy Istenes emberek lettünk,Isten hívő emberek,de közben valójában ha nagyítóval megnézzük, akkor rá jövünk arra,megérthetjük azt,hogy tulajdonképpen Isten tiszteletnek látszó rejtett okkultizmusba húztak be bennünket.

Harmadik dologként pedig azt szeretném megemlíteni ugye,hozzászoktattak bennünket a nagy illumináti szabadkőműves páholyokban a kibélelt,kipárnázott mozgalmakba,hogy ahogy romlik az ország gazdaságának a helyzete,egyre nagyobb a munkanélküliség,és egyre kevesebb a munkahely.

Ez szándékosan egy program szerint futó tervnek a része.

Legtöbben bele sem gondolnak abba,Magyarországon élve,hogy ahogy romlik a helyzet az elvárások az Istentől való könyörgés során teljesen irreális az,hogy olyan munkahelyről álmodnak sokan hogy onnan menjenek nyugdíjba,és az egy kiegyensúlyozott stabil munkahely legyen,mert aki bele lát az ország dolgaiba, az láthatja hogy hétről-hétre, napról-napra cégek mennek tönkre,olyanok amelyek az elmúlt 10-15-20-évben megingathatatlan erejű és gazdaságú és pénzügyi háttérrel rendelkezett,azok közül nagyon sokan ma láthatjuk azt,és szemtanúi lehetünk annak,hogy a nemzetközi bankrendszer az IMF és a Worldbank-nek a segítségével mennek ezrével tönkre vállalkozások,munkahelyeket számolnak fel,és ebben a helyzetben nagyon sokszor látom azt,és tapasztalom hogy sokan vannak,hogy hónapokig imádkoznak munkáért és böjtölnek,és amikor felmerül egy munka lehetőség,amit jó magam azt mondanám,hogy maga Isten célozta és küldte annak az embernek az imájára válaszul,emberünk hozzászokva a kvalifikáltabb,és vérmesebb,sokkal jobban fizető munkahelyekhez író asztal mögött ülve teremtette meg a betevőt mindenkor a család számára,és egy ilyen nehéz nyomorult időszakban,ami elmondom számotokra csak hogy be ne csapjátok magatokat,eszetekbe se jusson arra számítani,hogy itt bármi jobb lesz.

Aki azon ábrándozik hogy fellendülésnek lesz része,vagy az ufók jönnek,vagy a fény emberek jönnek vagy majd az állambácsi,vagy a  Rothschild bankrendszer a Rockefellerékkel és a worldbank-kal amelynek a vezetője az nem más volt mint a Pat Robertsonnak az apukája,ugye a legnagyobb illumináti bankárnak a fia Pat Robertson és többiek.

Tehát,meg kell,hogy értsétek,hogy arról álmodozni keresztényként,bibliát ismerő emberként,hogy tudjuk azt,hogy itt van előttünk a nagy nyomorúság ideje amiben az egész világ gazdasága összefog rokkanni.

Csak mellékesen megemlítem nektek,hogy közel 30-ország kötött szövetséget,kereskedelmi szövetséget,megállapodást hogy a tranzakcióik során egymással kötött üzleteléseik során nem fognak soha többé USA dollárt  használni,főleg nem az olaj kereskedelemben.

Küszöbön van az,és tervben van az,hogy ezekben az országban levő óriási USA dollár mennyiségeket,hajóra,repülőre,vonatra rakják és szépen vissza küldik az Usába.

Amikor ez a pénz összeg vissza érkezik,ez a több trilliárd dollár,több ezer trilliárd dollár,több

millió trilliárd papírpénz megérkezik az Usába,ezt bele teszik az USA gazdaságába,olyan inflációt fog gerjeszteni az egyesült államoknak a gazdasága bele fog rokkanni.

Ez egy szándékos terv,hogy össze omlasszák az USA gazdaságát,ezáltal eltávolítsák az USA dollárt mint world reserve currency ez azt jelenti,hogy az egész világ alap fizető eszköze amihez képest meghatározzák minden országnak a fizető eszközének az erősségét, vagy árát értékét.

Ezt ha összedöntik,minden országnak a fizető eszköze automatikusan az USA dollárral együtt fog összeomlani.

 

3.rész

 

Tudjátok meg azt,és meg kell tanulnunk akár tetszik,akár nem,hogy az igazi kereszténységet tekintve a küszöbön álló nagy nyomorúságot ismerve ugye tudjuk a bibliából ha elfogadjuk ha nem a nagy nyomorúság ideje előtt állunk,és ez be fog köszönni.

Azok akik az elő-elragadtatásban hisznek,hogy ettől megfognak szabadulni,nagyon szomorú hírem van számukra,ők lesznek a legnagyobb kárvallottai ennek az okkult ördögi tantételben való birodalomnak,ugyanis a 7.trombitaszó előtt nem lesz elragadtatás,és ez a 7.trombitaszó a nagy nyomorúság idejének a végénél fog megszólalni amikor is Isten utolsó csapásként mint Egyiptomnál is a tizedik csapás az elsőszülöttek megölése.

Tehát ugyanígy itt is a 7.trombitaszónál Isten bele kezd Ő nagy pusztításába,amivel összefogja dönteni ezt a babiloni világrendszert,ez elől fogja az Ő fia által ki szabadítani mindazokat akik engedelmességgel és hűséggel szolgálták Őt,és tisztították az ő életüket a bűneiktől,a világ bűneitől,tehát ekkor lesz az elragadtatás.

És akik másként hiszik,teljesen mindegy,hogy mit hisztek és nem fogadjátok el amit mondok,ez mindenkinek a saját maga érdekét kell,hogy szolgálja,ti lesztek a mindazok legnagyobb kárvallottai ennek  a nyomorúságos időszaknak amely következik,ha most ezekben az időkben nem léptek ki az illumináti szabadkőműves páholygyülekezetből,nem hagyjátok el az okkult teológiáikat,és nem kezdetek el a nulláról újra építkezni,ahogyan ezt mi magunk is tettük értelemben és gyakorlatban és ezért visszatérve a munka találásra,ha valaki miután jön egy lehetőség,egy munka lehetőség és nem látszik semmi más a láthatáron felmerülő lehetőségnek, ha valaki még ezután a lehetőség után is imádkozik,hogy az Isten küldjön egy másik munkát,mert ez az ő kvalitásán aluli,övön aluli,ez egy alantas dolog.

Tehát meg kell tanulnotok,mindannyiunknak és nekem is természetesen és a csoportunk minden tagjának,meg kell tanulnunk azt,hogy az igazi kereszténység most következik,amikor teljesen flexibilisnek,teljesen rugalmasnak kell lennünk,bármit el fogadni az Úrtól amivel tisztességes munkával keresethez akar bennünket juttatni,hogy ki bírjuk fizetni a számláinkat,és ne kelljen további kölcsönért folyamodni semmilyen bankhoz,semmilyen szervezethez.

Ugye meg van írva,hogy senkinek semmivel ne tartozzatok.

Tehát aki teheti közületek azonnal szabaduljon meg minden áron mindenféle adósságától,mert különösen nagy bajba fogtok kerülni a következő néhány hónap,1-2 év során a banki adósságaitok miatt,ugyanis senki nem lesz közületek aki vissza fogja tudni fizetni az adósságát.

Egy későbbi másik alkalommal ha valakit ez érdekel,specifikusan el fogom mondani,hogy miért.

Tehát nagyon-nagyon rugalmasnak kell lenni,és bármi felmerül, hogy ha az,az egyetlen dologért meg kell hogy érthessük lehet,hogy ma az irodában dolgozunk, lehet,hogy holnap meg varrógép mögött fogunk ülni nadrágot varrunk.

Lehet hogy a következő napokban egy állattartó telepen fogunk takarmányt keverni,és darálni az állatok számára.

Tehát azok,akik valóságos kereszténységet akarnak megélni,fel kell készülniük arra a nagy nyomorúság bekövetkezésével a legváltozatosabb helyeken fogunk megfordulni,ahogy az Isten éltetni tudjon bennünket,és az ebben a világban való éléshez legalapvetőbb szükségleti cikkeinket megtudjuk vásárolni.

Tehát meleg szobát tudjunk biztosítani a gyermekeink számára,hogy ne az utcán aludjunk,hogy tejet, kenyeret tudjunk venni a gyermekeink számára,és ha nem is a legmárkásabb nike ruháink és cipőink lesznek,de ne mezítláb kelljen a jeges utcán mennünk,és ne így kelljen élnünk sapka és cipő nélkül a téli időszakban.

Tehát erről szerettem volna igazán beszélni,ehhez szerettem volna biztatást adni számotokra,hogy ha hajlandóak vagytok Istennel szemben megalázni önmagatokat,és szót fogadtok,és elfogadjátok hogy tévedés áldozatai vagytok mint ahogyan mi magunk is,minél előbb ezt képesek vagytok ezt magatoknak ezt beismerni és váltani,annál hamarabb meg fog oldódni a problémátok.

Ugyanis Isten tülkön ülve várja,hogy minél többen megtegyék ezeket a lépéseket,hogy ez által Ő beavatkozhasson az életetekbe,hogy felszabadulva okkultizmusból,  rejtett okkultizmusból,és minden olyan dologból ami teljesen ellentétes az Ő akaratában, ezekben a látszólagos keresztényi, a hónuk alatt bibliával sétáló gyülekezeteknek a rabságából meg kell szabadulni,és megfogjátok látni,hogy minden elégedetlenségetek minden kínlódásotok véget fog érni.

Lépésről-lépésre az Isten az Ő terve szerint, ki fog benneteket vezetni mint ahogy minket is,ki fog vezetni ezekből az áldatlan nyomorúságos helyzetekből.

Végezetül annyit szeretnék mondani,hogy az interneten a Skype-on szinte napi rendszerességgel Úrvacsorázásokat tartunk.

Arról vagyunk meggyőződve,hogy a gyülekezetek zömében azért nem Úrvacsoráztatnak benneteket,mert tudják,hogy ezzel a Krisztus testéhez fogtok közelebb kerülni egymás felé való szeretet kimutatásával,amelyet az Isten úgy vesz,mintha Őt magát szeretnénk és az Ő fiát,ezért különféle lelki ajándékokban tudja részesíteni mindazokat akik minél többször rendszeresen Úrvacsoráznak.

Ha bizonyára vannak közületek akik már megtettétek a ki lépést az illumináti szabadkőműves ál-gyülekezet rendszerekből,és nem vagytok kapcsolatba semmilyen felekezettel,minden elkötelezettségetek nélkül minden féle dolog kötelezősége nélkül ajánljuk fel,hogy velünk kapcsolatba léphettek és napi szinten Úrvacsorázhattok,hogy ez által Krisztus testével kapcsolatba kerüljetek világméretekben, és ez által olyan erkölcsi szintre emelkedhessetek minden napon készülve minden napon tisztítva önmagunkat ugye,hogy ne szentségtelenül járuljunk az Úr asztalához.

Ez a magatartás is egy óriási segítőeszköz,egy mankó ahhoz,hogy megemlékezve a  Krisztusnak az értünk való szenvedéséről és feltámadásáról,ehhez már a nap kezdetétől fogva úgy készülünk,hogy tudjuk az esti órákban Úrvacsorázni fogunk,hogy igyekszünk minden napon óránként megvizsgálni magunkat,hogy arra készüljünk,hogy ne hogy elrontsuk a napunkat,és hogy ha el is esünk akkor is bocsánatot kérni embertársainktól,testvéreinktől,egymástól is akik között sérelmek merültek fel,csak azért,hogy tisztán járulhassatok az Úrvacsorához,mert minél többször Úrvacsoráztok,annál inkább éberek lesztek,éledezni fogtok,és a betegségeitekből meg fog az Isten gyógyítani.

Ugyanis ha megnézitek a biblia idevágó igéit,ugye az apostolok cselekedeteinél naponta összegyűltek a házaknál,foglalatosak voltak az apostolok cselekedetében ige hirdetésben,ige magyarázásban és a kenyér megtörésében,tehát az Úrvacsorázásban naponként és ez miatt a magatartás miatt az Úr méltónak találta ezeket a fejlődő csoportokat arra,hogy a csoportokat naponként gyarapítsa üdvözülőkkel.

A másik helyen pedig az írásban azt mondja az írás:Azért vannak köztetek betegek,és alszotok sokan.

Tehát okkultizmusba vagytok elaltatva sokan,és elvagytok szigetelve az Istentől, azért,mert az Úrvacsorához nem méltóképpen járultok.

Bűnökkel terhelve,vagy egy azon csoportba egymással vetekedve versengve,egymást kibeszélve ültök le ugyanahhoz az asztalhoz,és ez miatt Isten le veszi a gondviselést rólatok,és ki tesz benneteket,vagy magunkat ki tesszük,tulajdonképpen nem Isten tesz ki, hanem mi magunk elveszítve az Ő védelmét engedetlenség miatt,ki tesszük magunkat az ördögnek a különféle csapásainak.

Tehát ezért tanácsolom mindannyiótoknak aki csak tehetitek,keressetek bennünket,nekünk ebből különösebb hasznunk nem lesz,főként nem anyagi hasznunk.

Ezt kizárólag ti miattatok szeretnénk ezt így reklámozni,minél többen jöjjetek kapcsolatba így Isten fiával és az Atyával azon keresztül,hogy szeretetet gyakoroltok keresztény testvéretek iránt,így az internet segítségével szinte naponként,hogy ezzel kifejezhessétek Isten előtt az egymás iránti szeretetet,és ez által az Isten megérti,hogy Őt szeretitek,mert aki egymást szereti akit lát,az szereti az Atyát akit nem lát.

Tehát ezzel visszafogtok kapcsolódni az igazi kereszténységnek a gyökereihez,és elfogtok szakadni az illumináti luciferiánizmusnak a rejtett okkultizmusától.

Tehát a mai felekezetekben,egyházakban tudatosan vagy tudat alatt azért nem Úrvacsoráztatnak,arra hivatkoznak hogy nagyon sokan vagyunk hogyan lehet így.

Tehát mindenféle kitaláció és excuse van,mindenféle ürügy van arra,hogy miért nem Úrvacsoráznak.

Csak legtöbb szabadkőműves páholyokban egy hónapban egyszer van Úrvacsora,vagy egy évben egyszer van Úrvacsora.

Tudják,hogy az emberek zöme nem hülye,és tudják hogy van ilyen a bibliában,igény van rá,de igyekeznek minél kevesebbet Úrvacsoráztatni,mert minél többet Úrvacsoráztok annál inkább visszakapcsolódtok a valóságos igazi Krisztusi kereszténységhez.

Minél kevesebbet Úrvacsoráztok,vagy ha soha akkor a bemerítkezések által ezekben az illumináti szervezetekbe lesztek beiktatva propaganda eszköznek és anyagi forrásnak.

Nem lesz belőletek semmi más mint egy bábu egy eszköz, amit ki lehet facsarni mindent belőle.

Köszönöm.hogy meghallgattatok,remélem egy másik alkalommal vagy az ebben a műsorban elhangzottak alapján felmerülő kérdéseitekre többet tudunk válaszolni,és még inkább ki kristályosodik hogy milyen eszközökkel,milyen lépésekkel tudtok kapcsolatba kerülni az élő Istennel,aki valójában létezik,és az egyedüli Isten aki cselekedni tud a segítségünkre.

Tehát ha kérdéseitek vannak csak nyugodtan,bátran,amit megtudunk válaszolni azt megfogjuk válaszolni,amiben nem kaptunk értelmet,és bölcsességet azt be fogjuk vallani töredelmesen,hogy mi sem vagyunk tökéletesek.

Tehát  ti saját magatok érdekében az miatt,mert látjátok hogy a világ helyzete egyre romlik,a ti magatok helyzete is ezzel együtt egyenesen arányosan,és a lehetőségeitek is egyre korlátozottabbak lesznek,és egyre nagyobb lesz a nehézségünk,a nyomorúságunk,

de mindazok akik ebben az utolsó időszakban az utolsó idők utolsó napjaiban,ezekben az utolsó béke napokban,békés napokban ki tudnak szökni ebből a babiloni szervezet hálózatból,rejtett Lucifer imádatból,és megszabadultok a teológiáiktól, bizton állíthatom a magam és a barátaink akik az elmúlt egy év során csatlakoztak csoportjainkhoz,az ő elbeszéléseik,bizonyságtételeik alapján teljes bizonysággal állíthatjuk és az Isten igazságát hirdetjük ez által,hogy ha felszabadultok ezektől a rejtett okkultizmusoktól,megfogjátok látni,hogy karikacsapás szerüen az Isten be fog avatkozni az életetekbe valóságosan.

Tehát nem ugyanúgy ahogyan agy-mosnak és agy-kontrolloznak benneteket ezekben a felekezetekben ahogyan minket is,majd minden jó lesz,majd jön az idő, majd majd,majd minden jobb lesz,hanem megfogjátok látni, hogy ahogy fejlődtök értelemben,néhány hét alatt át fogtok alakulni az ismeretben és ez által megváltozik a viselkedésetek,elhagyjátok a vallásos babonás beszédeket,és gyakorlatokat,és meglátjátok,hogy felszabadulva a valódi eredeti biblia iratoknak a szabadságát,felszabadultok az eredeti iratok igazsága által Isten fölszabadít benneteket,és alkalmassá tesz benneteket arra hogy legyőzzétek az életetek problémáit sikerrel,és ennél fogva már nem a földi problémák megoldásán fog a figyelmetek lenni,hanem azzal fogtok foglalkozni hogy hogyan hozzatok minél nagyobb hasznot az Istennek az embereknek az egyre nagyobb számú üdvözítésében,és meglátjátok,hogy ezzel arányosan viszont Isten megfogja oldani és helyre fogja hozni a ti problémáitokat.

Tehát ne legyünk  földiekkel foglalkozók mint a testi emberek,akik okkultizmusban vesztegelnek,részesei maradnak a Babilon bűneinek ami miatt Isten meg fogja verni őket,és megsemmisíti őket,hanem legyünk részesei a szellemi Jeruzsálemnek,annak a gyülekezetnek eklésziának amely mindig az odafelvalókkal törődik.

Ugye az odafelvalók azok mindig az Isten akarata,tökéletes akarata.

Tehát ha ezen töritek a fejeteket,és ezen elmélkedtek éjjel és nappal,és keresitek a lehetőséget hogy hogyan valósítsátok meg az Istennek a tökéletes akaratát,a valóságos ismeretek által, és bele álltok ebbe a munkába aktívan,megfogjátok tapasztalni azt,hogy az Istennek való minden napi óránkénti szolgálásotok során Isten olyan dolgokat fog behozni az életetekbe amiről nem is álmodtatok,hogy valaha működhetnek a dolgok.

Nagyon köszönöm,hogy meghallgattatok,minden jót kívánok nektek,és kívánom,hogy minél többen hagyjátok el a babiloni szabadkőműves páholymozgalmakat amelyeket gyülekezeteknek álcáznak,és nagyon sokan minél többen hagyjátok el az okkult teológiákat,és minél többen Úrvacsorázzatok,ha lehet napi szinten,akár velünk,akár tőlünk függetlenül másokkal,de igyekezzetek ezeket betölteni,mert megfogjátok látni,minden problémáitoknak a megoldásának a kulcsa ezekben a lépésekben rejlik.

Legyetek erősek,legyetek bátrak,ne csüggedjetek,ne adjátok fel a harcot,a megoldás csak egy karnyújtásnyira van,nagyon könnyen megragadhatjátok,hogy ha bölcsen cselekszetek,és bölcsen döntötök,mindenképpen az Istennek a  megtartását,és gondviselését élvezhetitek minden nehézség közepette.

Saját magam életében való tapasztalatok alapján garantálni tudom nektek.

Köszönöm,hogy meghallgattatok,még egyszer,és Isten áldjon benneteket!