- Betöltekezés Szent Lélekkel vagy a boldogsághormonok manipulációjának hatásai?

(1. rész)

Kérdező: hova jártál, elmeséled röviden, hogy mi volt, nyugodtan nevezd meg a gyülekezetet!

Válaszoló: ja, elmentem erre a ketára, tehát ez a közép-európai teológiai akadémia, aztán ott így eltöltöttem egy kis időt, tehát kíváncsi voltam, hogy a teológia mit tanít, mint így tudomány, végül is nagyjából ennyi, ott ültem, de hát

Kérdező: melyik gyülekezetbe jártál, ahol voltak ilyen negatív élményeid, meg pozitív is, hogy

Válaszoló: voltam én sok helyen, tehát így konkrétan így nem gyökereztem le így egy gyülekezetnél, de ilyen több karizmatikus, inkább karizmatikusoknál voltam, tehát voltam én többször ebben a Krisztus szeretete egyház, Angliában voltam több ilyen gyülekezetbe ahol jöttek ilyen szolgálók,

Tehát ilyen, aki megmondja a telefonszámodat, meg a nevedet, meg ilyenek, hogy egy ilyen kijelentései vannak, meg ilyen aranyporos leszel, meg ilyen gyémántok hullanak,

Tehát, hogy ahol ilyen csodák történgetnek, tudod, de hát ilyen hamis dolgok ezek, tehát ezek ilyen ócska csalások most már így meg vannak ezek, kijöttem ezekből, tehát kihozott így Isten belőle, amiért nagyon hálás is vagyok,

Kérdező: mi volt a gond, miért hozott ki szerinted?

Válaszoló: hát mert kerestem az igazságot, tehát azt láttam, hogy itt sok minden nem stimmel, mert kerestem az igazságot, meg egyszer néztem egy videót egyébként így ennek a Benny Hinn leleplezése, és tényleg ott a mag el lett ültetve, tehát ott ilyen egyértelműen látszott, hogy ezek a jelek, meg ezek a csodák, meg hogy össze-vissza esnek az emberek, mert az tényleg így nem stimmel.

Tényleg így Istennel szerettem volna kapcsolatba kerülni, meg hogy így valóságosan követni Krisztust,

Kérdező: ja, de hát ott is Istenről beszélnek, meg Jézusról meg szent szellemről.

Válaszoló: hát igen,de hát ezek a megvallások,tehát azt az elején láttam, hogy az nem működhet,tehát,hogy az nincs,jó pár dolog volt, amit így nem tudtam egyébként elfogadni, így ahogy bele kerültem én ebben a karizmatikus dologba,nagyvonalakba egyébként annyi,hogy régen én használtam így azért ilyen tudatmódosító szereket meg,stb.

Tehát én ebből kijöttem, és akkor elkezdtem így Istent keresni, és belecsöppentem ebbe a karizmatikus kereszténységbe, és ugyanaz, minthogyha így anyagoztam volna, tehát jöttek ezek a látomások, ilyen elragadtatás, a mennyben jártam meg ilyen dolgok,

Tehát ugyanaz, mint hogyha ilyen különböző anyagokat használtam volna, tehát ilyen élményeim voltak, és így azért gondolkodtam ezen, hogy valami azért nem stimmel, tehát ugyanabba anyag nélkül ugyanabba az állapotba kerültem vissza, mint mondjuk, hogyha így anyagoztam volna,

Tehát egyébként a karizmatikus kereszténység erről szól, hogy amiről szó volt így a tobozmirigy, meg így harmadik szemnek mondják, tehát amit megnyitnak az csak ennyi, és ezért nem tudtam egyébként sok mindent így elfogadni.

Kérdező: bocsánat, tehát akkor még az Isten előtti, a világi korszakodba, úgymond mikor még az Isten nem volt képben akkor használtál ilyen tudatmódosító szereket, és akkor fölismerted, hogy ugyanaz volt a hatása, mint amit a karizmatikusoknál használnak?

Válaszoló: igen persze, csak annyi, hogy nem kellett hozzá használnom, tehát úgy betöltöttek ilyen szent szellemmel, és onnantól kezdve tényleg így angyalokat láttam, meg ilyenek, meg stb.De, hogy ezek nem lehetnek valóságok, tehát ezt nem mondhatom, hogy ez valóság volt, tehát abszolút nem,

Kérdező: milyennek láttad az angyalt?

Válaszoló: hát voltak különböző fajták, de láttam ilyen lányba is angyalt, és szárnyai voltak

Kérdező: hosszú fehér ruha és szárny?

Válaszoló: mint kb. ahogy ábrázolva vannak képekben, de ez nem lehetett így valóság, nem mondhatom azt, hogy ez valóság volt, mert azt nem tudhatom.

Így azt gondolom, hogy ilyen egy emberrel nem történik, sőt a biblia sem, említ ilyen eseteket, de olyan nincsen, hogy valakinek csak így megmutatta Isten abból a célból, hogy csak jól érezze magát, tehát mindegyiknek ilyen komoly feladata volt,

Kérdező: hát, hogy ne, komoly üzenetekkel mentek

Válaszoló: igen, igen meg úgy kezdődött egyébként, hogy így tényleg gondoltam rá, mert, hogy így mondták a karizmatikus, tehát náluk megy ez nagyon, hogy Isten bármit megmutathat, csak annyi hogy akarni kell, mert, hogy már szellemben élünk, meg ugye bennünk él a szent szellemmel, hogy csak gondolunk rá, és akármikor szellemben így fölmehetünk a mennyországba, stb.

Sokan vannak, akik ezekről beszélnek, és én is így voltam a legeslegelején mikor így betöltött a szent szellem, hogy így tényleg feküdtem az ágyban, és akkor becsuktam így a szemem, és akkor tényleg, hogy akkor a mennyországba akarok menni, és akkor, hogy legyen valami, és volt egy ilyen fehér szoba is egyébként, csináltam róla videót, de le is töröltem,

Tehát hirtelen egy ilyen fehér szobába láttam ilyen látomásszerű volt, de akkor ugye elmagyarázták így a karizmatikusok, hogy ez ilyen elragadtatás, hogy én valósággal ott jártam akkor a mennyországba, és annyi a lényeg, hogy egy ilyen fehér szobába voltam, és akkor megjelent egy ilyen oroszlán is,

Kb. egy héten keresztül mindig ott, ez ilyen visszatérő ilyen úgymond látomás volt, és akkor utána mondták nekem, hogy az oroszlán az maga Krisztus, csak, hogy nem jelent meg így nekem Krisztus képébe, mert, hogy ő Júda oroszlánja ugye, hogy így van ábrázolva,

És akkor utána én is láttam ilyen érdekességeket,tehát,hogy így Krisztus meg, hogy így a mennyországba, amiket mondanak, hogy az üvegtenger,meg aranyból vannak az utcák,és mindig csak ilyen dolgokat láttam egyébként, amiket így mondtak,hogy ez ilyen lehet,meg olyan lehet,meg ami a  bibliában egy két dolog ami le van írva,tehát

Tehát ez nem lehetett valóság, a másik meg az, hogy azért már olvasgatom a bibliát, és le is van írva, hogy az ellenség, az, mint egy oroszlán úgy járkál így szerteszét és nézi, kit nyelhet el, és ott le is van írva, hogy nem én adok nekik álmokat, nem én adok nekik kijelentéseket stb.,

Tehát ez egy ilyen anyagozás volt, a karizmatikusok azok anyagoznak egyfolytában,

Kérdező: most ezt így mesélted pontosan ugyanezt, ebben voltam benne, a tizenkét három évvel ezelőtt, mikor még a reiki mesteremhez jártam ugye szellemgyógyászat, meg reiki meg mindenféle, és ott asztrál utazásnak hívták a testből kilépést, azt próbáltuk gyakorolni, volt, akinek ment, volt, akinek nem, nekem hála az Atyámnak nem sikerült sosem.

Ugyanez dettó, amit most elmeséltél, csak itt másképp hívják.

Válaszoló: ja, igen, persze ez az ellenségtől van így aztán, hát igen.

Kérdező:igen,és ilyenkor történik tényleg az a, varázslás alatt vannak és a tévelygés,és valami hipnotikus izébe kerülnek,lehet hogy még mást is használnak a háttérben anyagot,ki tudja.

Válaszoló: nem, hát megnyitják ezt a harmadik szemet úgymond, erről szól ez a betöltekezés így a karizmatikusoknál ugye, de egyébként meg onnan jött nekem így a felismerés erre, hogy azért erre nem lehetett alapozni, sem a látomásokra, sok minden ez tényleg meg is történt, meg így emberekről tudtam egy pár dolgot például és akkor ezt így elmondtam,

És akkor jött egy ilyen visszaigazolás, hogy tényleg úgy van, de és azt magyarázták a karizmatikusok, hogy mert ezt a szent szellem mutatja meg, és hogy ez így van, de hogy egy csomó minden abszolút nem úgy volt, hogy ilyen álmokat kaptam, és közel nem történtek meg,

Tehát abszolút nem volt igaz mindig, tehát nem lehetett erre számítani, innen jöttek azok, hogy itt valami nem stimmelhet, mert ha Istentől lenne, akkor az mindig igaz lenne,

Kérdező: igen, mert ugye van ez a például a Kathryn Kuhlmanról is, ez az Alberto Rivera őt is leleplezte, hogy ő is ugye egy vatikáni ügynök volt, és mestere volt a hipnózisnak, és ő ezt alkalmazta is (09:11-nél található a videóban)

Kathryn Kuhlmanra is, hogy ha rá néztek,hát az mert eleve látszik az egész nőn,hogy ott valami nem stimmel,és a Benny Hinn-nek megjelent a Kathryn Kuhlman és ugye hogy imádkozzál,meg itt várjuk,hogy imádkozz, és akkor fölkenünk téged.

Válaszoló: Érd el azt a kenetet,

Kérdező: igen, ugye? Tehát, hogy a nagy tanítványa a Kathryn Kuhlmannak annak ellenére, hogy nem is találkoztak, mert máskor élt azt hiszem,

Válaszoló: igen

Kérdező:meg van az a másik nő,az a,nem is tudom mi volt az a fekete fehérbe volt, az is ilyen varázsló bűvész asszony volt(09:50-nél)

Válaszoló: ja, igen, így beugrott így a képe, nem tudom, hogy mi volt a neve, de

Kérdező: igen, ilyen T-alakban áll, és akkor a feje, mindegy nem tudom már hirtelen a nevét, de a Kuhlmannak volt azt hiszem a mentora, meg hát ott van ugye a Chuck Smith, meg a Lonnie Frisbee ugye a drogos hippi,

Akin keresztül létrejön a golgota gyülekezet, a Calvary Chapel ugye Amerikába, és beviszik, vagy aki később meghal ALDS-be, meg homoszexualitásba él továbbra is, meg ez a nagy Isten felkentje értitek, így indul a Calvary Chapel,amiből lesz a golgota Magyarországon is,meg szerte a világon,

Tehát a Kuhlmann-nal ott is ott van:(10:32-nél található a videóban) Chuck Smith-hez is több forrás van,hogy ő is ugyanígy az összes többivel a Rick Warren-nel, meg a mai napig bejár a máltai lovagrendes pali a chuck misler azt hiszem (11:11-nél a videóban)meg a Rick Joyner is,tehát ezek,nagyon könnyen le lehet leplezni,

tehát a Rick joyner,az a saját oldalán büszkén meséli, a máltai lovagrendbe miért lépett be (11:31-től a videóban)nem is titkolja,úgy,hogy könnyen utána lehet,csak sajnos,hogy ezek angolul vannak,magyarul kevés forrás van,szóval.

Ez a hipnózisos történet tényleg akkor ez,aktiválják a,szóval,hogy van ez a dopamin,meg a DMT, hogy miket,hogy van összefoglalva?

Válaszoló: hát ezt a tobozmirigy termeli egyébként, a pápának azért van ez a botjai is, amin rajta van az a,ilyen toboz? (12:08-nál a videóban)

Kérdező: ez a fenyőfa toboz.

Válaszoló:igen,igen fenyőtoboz,tehát azért van neki egyedül egyébként botja,tehát ő a fő góré itt ebbe a

Kérdező: varázsló pálca a varázsbottal, ő a fő bűvész.

Válaszoló: igen, igen egyébként annyi, hogy ez a tobozmirigy termeli a DMT-ét, és annak vannak ilyen spirituális élmények, mint amiket én is meséltem így az előbb ezek az elragadtatások, meg hogy én érzem, hogy betölt a szentszellem meg ilyen látomások meg stb., és hogy így ugye ezt aktivizálják így tehát, hogy ezt elkezdik termelni,(12:37-től a videóban)

Erről szólt ez a Kathryn Kuhlmannos történet is, tehát, ugye ő előjött, hogy Isten nagy felkentje, mindenkit meggyógyít, mennyire Istentől van stb., hogy ha ezt elhiszik az emberek, mármint aki elmegy már az ő előadására úgy értem, hogy ő hisz benne, és az termelődik a szervezetbe egyébként

Annyi, hogy ehhez, egyébként kutattak utána, nem tudom, most így annak a tudósnak a nevét, aki evvel foglalkozott, tehát ő ezt nézte, megállapították azt, hogy a halál állapotába egy csomó ilyen DMT termelődik a szervezetbe, és azért vannak ezek a halál közeli élmények,

Tehát, hogy össze-vissza beszélnek, hogy volt az alagút, valaki ilyen angyalokat látott, vagy Istennel találkozott, ez úgy termelődik ez a DMT, hogy egy nagy adag endorfin termelődik, meg adrenalin a szervezetbe, tehát ez állítja elő.(14:04-nél a videóban)

Na, és annyi a lényeg, hogy pont ezért mondják ők, hogy milyen Isten nagy felkentjei meg stb., miközben olvassuk a bibliát, és ugye Istent megismerjük, akkor teljes mértékben átlátható, hogy ezek ilyen üres beszédek, meg ilyen hazugságok,

Tehát azért kezdik, hogy ők milyen nagy emberek, mennyire nagy Isten szolgái, meg Isten beszél hozzájuk, meg bennük lakik Istennek a szelleme, mert,hogy így tudják termelni ezt a DMT-ét,

Tehát, hogy ehhez viszont endorfinra is szükség van, tehát ezek stressz helyzetbe képződnek, hogy ha elmegyünk, és ott elmegy mellettünk, vagy bármit is csinál velünk, már termelődnek olyan anyagok, amik végül is aktivizálják így a DMT-ét, és innentől kezdve, már meg vannak ezek a spirituális élmények.

Így nagyon nagy vonalakban egyébként így ennyi, de egyébként ez függőséget okoz, tehát ezek olyan kémiai szerek, amik függőséget okoznak, tehát ezért kell mindig járni utána a gyülekezetbe, vagy ezért járnak az emberek, így a gyülekezetekben.

Kérdező: és ha valaki nem jár, akkor elvonási tünetei lesznek,

Válaszoló: persze, hogyne igen ott elvonás lesz persze egyből, tehát ezért nem tudnak kiszakadni nagyon-nagyon nehéz belőle kiszakadni, mert utána nem fogják ugye úgymond izgatni a tobozmirigyet, nem teszik rá a homlokukra a kezüket, nem fognak így ilyen dolgokat csinálni, és akkor nem termelődnek ezek az anyagok, és igen ott van az elvonási tünet egyből.

Tehát, hogy ugyanúgy akkor alul hangolt lesznek, ugye depressziósak stb., és ez elhúzódik azért így az elvonása ennek egy ideig, tehát még a szervezet, mert, hogy ezeket a dolgokat nem jó dolog úgy ingerelni, meg befolyásolni így a szervezetünket így külsőleg, tehát meg vannak ennek a normális folyamat így a szervezetnek, hogy mikor kell ezeknek termelődnie, tehát, hogy milyen szituációkba.

Tehát, ez így a túlélés miatt van, valahogy így rendelte el Isten, és hogy ha ezt külsőleg ilyen elkezdik ezeket így befolyásolni, hogy így belenyúlnak, az abszolút nem helyes, tehát ez nem jó, ezért lesz neki ilyen elvonása, tehát amúgy evvel semmi probléma nem lenne, tehát ezeket alkalmazzák gyülekezetei szinteken.

Tehát ezek a nagyok mindenféleképp ilyen nagyobb gyülekezetekbe, hát ez az a szentszellembe való betöltekezés

Kérdező: ja, hát azt majd mindenképp beszélj erről részletesen, vagy csinálj róla egy anyagot külön szerintem, mert ez nagyon fontos, nagyon sok embernek felnyitná a szemét.

Válaszoló: jó persze, mert még sok minden jött egyébként ehhez

Kérdező: mert azért is hiteles, mert ugye te mind a két oldalról benne voltál, ugye a drogos részről is úgymond,

Válaszoló: hát én ilyen kémiai anyagokkal ugyanezeket ugyanúgy alkalmaztam, de hát azt külsőleg kémiai anyagokkal, utána belementem a karizmatikusságba, és nem kellett nekem akkor anyag ehhez, tehát ott ez működőképes volt, de a gyógyítások is egyébként erről szólnak,

Tehát, hogy itt a szervezet önmagát gyógyítja meg, tehát előidéznek, előállít pár anyagot így a szervezet, és annak van ilyen gyógyító hatása egyébként mikor például az endorfinnak is akár 24-órán keresztül is tarthat a hatása, ez is így a szervezetbe termelődik,

Tehát ez is stressz helyzetbe egyébként, és ez fájdalomcsillapító hatása is van akár, teljes mértékbe is el tud venni akármilyen fájdalmat, például mikor valakinek ilyen halálos sebe lesz, vagy valakit így megszurkálnak, most csak egy ilyen példát mondok, ő nem érez semmiféle fájdalmat azért, mert a szervezete egyből reagál rá, és elkezd egy csomó ilyen endorfint termelni,

Ez egy ilyen morfiumhoz hasonló anyag, ugye benne van a nevében is, ezért endorfin, tehát, morfim és azt azért állítja elő a szervezet, hogy onnan el tudjon menekülni a helyszínről,

tehát az állatoknál is megfigyelhető ugye hogyha az oroszlán elkap egy kisebb állatot, és nem tudja úgy egyből leteríteni az állatot el tud még menekülni akármilyen nagy sebe van,és mikor megszűnt a veszély helyzet akkor esik össze,akár állat,akár ember,és ennyi,

Tehát azért tud még elmenekülni, mert egy csomó ilyen endorfin szabadul föl a szervezetből, hogy el tudjon onnan menni,

Tehát ezeket is alkalmazzák a gyülekezetekben, ezért mondják, hogy most jön Istent szolgája, most benned van egy démon, én most ki fogom űzni, és most Úr Isten, most van benne egy démon,milyen gáz,

És most mi fog történni, és máris termelődik az endorfin is ugye, meg a betegségeknél is, tehát, hogy valakinek fáj a lába, vagy most ez fáj, vagy az fáj, és akkor oda ment, na, most én most ezt elveszem Isten nevében, meg a Jézus nevében, most ez fog történni, az fog történni, és már is termelődnek ezek az anyagok,

Nyilvánvalóan nem olyan nagy mennyiségben, mint hogyha egy ilyen halálos sebet ejtenének rajtunk, de termelődik, és viszont ezeknek fájdalomcsillapító hatása van, ezért tudnak ott ugrálni, meg eddig fájt a derekam, most le tudok hajolni, egyébként endorfin termelődött benne,

Azt ilyen egyszerűen is egyébként le lehet buktatni, tehát vannak neki ilyen testi tünetei is, mondjuk ezt így vizeletből is meg lehet állapítani és akkor több termelődött, és akkor kitágul a pupilla, meg ilyenek,

Kérdező: nagyon érdekes, igen.

Válaszoló: és ők csak játszanak így a szervezettel, nem Istentől vannak, mert, hogy ha Istentől lenne bármelyik csoda és akkor történnének olyanok, hogy kinőnének valakinek mindenki szeme láttára a lába, vagy a keze vagy akármije, tehát, hogy egy ilyen valóságos dolog, olyan hogy amilyet nem tudnak ilyen, amit nem tudnak így megoldani,

De Ilyenek ugye nyilván nincsenek, ilyen nem történt,

Kérdező: van ilyen azt akartam mondani, hogy nyilván azt hozzá kell tenni, hogy létezik, biztos ilyen csak nem az ilyen helyeken, meg nem ilyen közegben, meg nem ilyen technikákkal körülvéve, hanem az Isten külön,

Válaszoló:ja,igen,igen persze,Krisztus sem trükközött,ő gyógyított ugye,tehát az mind valóság,de ez a karizmatikus gyülekezetekben ilyenek nem,tehát ott nem történik olyan fajta gyógyítás, amit így az Atya Isten vinne véghez,Ő nem tesz ott semmit,tehát ezek ilyen trükkök.

Kérdező: termelődik az endorfin, tart egy napig, haza megy, másnap föl kel, és ugyanúgy fáj neki, és azt már valószínűleg, lehet, hogy nem is meri elmondani, vagy azt mondja, hogy

Válaszoló: igen, de hogyha megfigyeljük, akkor a gyülekezetekben mondják is, hogy nem mondhatod azt, hogy nem gyógyultál meg, hogyha kimegy hozzád az, az ember, és ott elkezd gyógyítani, mert akkor te egy negatív megvallást mondasz, és ezért nem gyógyulsz meg, tehát nem mondhatod azt, hogy

Kérdező: le vannak védve rendesen.

Válaszoló: igen, igen

Kérdező: meg, hogy nincs elég hited meg ugye ezek a dumák jönnek

Válaszoló: igen, mert ez a hitetlenségről szól, hogy ha azt mondod, hogy még fáj, tehát nem mondhatod azt, hogy fáj, tehát ez is alapjába véve már

Kérdező: nem véletlenül nem tudta dokumentálni orvosi papírokkal a Benny Hinn (22:03-nál) ugye ott a riporterek lebuktatták, nem tudta prezentálni egyiket sem, hogy valóban tényleg, meg ugye nem is adózott meg minden, ugye persze úgyhogy ez nagyon érdekes,

Meg az a karatés pali is ugye ugyanúgy bemutatta tényleg,hogy

Válaszoló: ja, igen, igen

Kérdező:egy ilyen hirtelen mozdulattal tényleg már azzal is,hogy rá rakod a két kezedet a homlokára,és akkor Jesus name, és akkor már termelődik,ugye azonnal a

Válaszoló: igen, persze, hogyne, hát meg ez így igen, mert amikor fölemelik a hangjukat, tudod ez egy agresszió, tehát nem egy fizikai, de hát ez egy passzív agresszió, tehát teljesen mindegy a szervezetünk szempontjából, hogy most mit tudom én, arcul ütnek, vagy pedig rám ordítanak, tehát ugyanúgy agresszió mind a kettő, csak az egyik az aktív, a másik meg passzív tehát.

Tehát ugyanúgy reagál rá a szervezetünk, tehát nem véletlenül van az a TB Joshua is, vagy ki, hát üvöltözik, mennyire agresszív egy ember, tehát azért fetreng ott mindenki

Kérdező:igen,és a TB Joshuához ment a Magyari László,meg még ki tudja hányan propagálják,meg terjesztik(23:12-nél a videóban)

Válaszoló: igen,

Kérdező: hogy az Istentől van és, hogy a gyógyulás hangja meg mit tudom én, borzasztó az egész, de visszatérve ez nagyon érdekes, hogy az Isten ezt akkor nem véletlenül csinálta így, meg hogy az ember stressz helyzetbe kerül, tényleg akkor túl tudja élni.

Válaszoló: igen, persze ezek fontos funkciói vannak, csak, hogy ugye nem véletlenül költenek egy csomó pénzt ezeknek a tanulmányozására, tehát, hogy milyen kémiai anyagok mit, hogy termelődnek, tehát ezek mindazért, mert nagyon jól föl tudják használni, tehát nagyjából erről szól az egész világ, hogy ezt hogy manipulálják,

Tehát ugye a karizmatikusság mindenféleképp,akkor van ez a, így tették fogyasztó társadalommá az egész világot,

Kérdező: hát valójában nincs is szükség semmiféle természetfölötti lényekre, hanem egyszerűen a testnek fiziológiai reakcióit használják ki, és azt tuningolják föl, azt módosítják,

Válaszoló: igen, pontosan.

Kérdező: meg befolyásolják is, és akkor ezeknek a reakcióknak a testi megnyilvánulásaira rá mondják, hogy az Istentől van, ennyi az egész.

Válaszoló: igen,igen ennyi,ennyire egyszerű igen,nyilvánvaló ennek a pápa a nagy főnöke,tehát ő ezért is megy hozzá mindenki,behódolni,meg hát tudják,hogy ő itt a ,mint  ahogy ki is nyilvánítja önmagáról,hogy ő az Isten itt a földön,hát igen ezek azok a titkos dolgok,

Tehát Egyiptomba is már ugye,hogy onnan jön ez a Hórusz szeme,(24:55-nél a videóban)tehát az a harmadik szem,és az is egy agytérkép,tehát pont hogy az agy ezen részéről,tehát a tobozmirigy a hipotalamusz,a nyúltagy,ezek a területek termelik ezek az anyagokat,és ezek vannak azon bejelölve,tehát az egy agytérkép,nem pedig egy ilyen istenség.

Tehát ezek voltak a titkos tanok, amiket így mindig tovább adtak, sőt találtak ilyen iratokat is még Krisztus előtt, nem is tudom ilyen 3500 vagy 4ezer, vagy valahogy így körülbelül, hogy ott is már a hipnózissal is foglalkoztak, tehát, hogy van feljegyzés róla.

Ilyen állatoknak megmondták, hogy mit csináljon ilyen vadállatoknak,és hogy azt így csinálták,tehát részletesen ahogy azt kell mondanod,hogy mit tudom én mit csináljon,és akkor azokat meg is tudták,tehát,hogy ezt csinálták,és onnan vitték tovább ezeket,így emberekre is.

Tehát nem véletlen, ugye ahogy a fáraót is istenként, tehát a fáraó azt mondta magáról mindig, hogy ő az isten, és az egész nép hitt neki, hogy tényleg azt gondolták, hogy ő az isten, mert ő is már így trükközgetett, mint mondjuk egy ilyen Benny Hinn, meg Kathryn Kuhlmann,

Tehát, hogy ahonnan jönnek ezek, onnan vitték tovább ezeket a hamis dolgokat, ezeket a titkokat ugye,

Kérdező: igen, hát a Babilon, Egyiptom onnan ered sok minden, igen

Válaszoló: igen, tehát Isten nem véletlenül ott, úgymond csapásokat azt gondolom azért nem csak annyi volt, hogy persze az Isten népét rabszolgaként kezelték, tehát nem véletlen hogy pont Istennek a népét, ők ugye nem tudtak, én azt gondolom, tehát így nincs részletesen benne a bibliában, csak az én véleményem, mert őket ugye nem tudta leuralni,

Tehát ők tudták, hogy csak egy ember a fáraó, és hogy az ő Istenük ugye az egy élő Isten volt, de már más népé nem igazán, tehát csak az övéké volt, őket nem tudták így megvezetni, pont ezért egyébként arra következtetek, hogy ezért is nagyon veszélyes így ez a szentszellembe való betöltekezés, hogy megnyitják így úgymond a tobozmirigyünket ingerlik

Tehát hogy más forrásokból úgy fogalmaznak erről, hogy megnyitják ugye a harmadik szemet, mert, hogy ennek nem kell így úgymond így megnyitva lenni, tehát én azt gondolom egyébként, hogy ez kifejezetten csak is Istennek a joga, hogy Ő ezt akármilyen szinten is így belenyúljon.

Ráadásul ezek az okkult, varázsló vudu papok még a gyermekeket sem kímélik (27:21-től a videóban)

És azt gondolom, pont ezekről van írva, hogy valaki találkozott angyalokkal, vagy kapott egy álmot, amikor angyal volt benne

Kérdező: igen, álmok, látomások,

Válaszoló: de hogy ezt mi külsőleg, sem kémiai szerekkel, sem pedig ilyen gyülekezeti szinten így saját szervezet, vagy más szervezetét befolyásolni nem szabad, tehát,hogy ez nem játék,ezt nem lehet így megtenni!

Kérdező: erőszakosan stimulálják az egészet, és azért vannak ilyen

Válaszoló: igen

Kérdező: igen, ez nagyon érdekes,

Válaszoló: igen, hát például az a kundalini jógában vagy melyikben van,hogy a kígyó felcsúszik a gerinctől ugye,(28:14-től a videóban)

Kérdező: igen

Válaszoló: az például semmi más, mint az endorfin tehát az

Kérdező: persze,

Válaszoló: tehát az a gerinctől megy fölfelé pont a hipotalamusz rendszerbe, tehát a gerinc küld egy jelet a hipotalamuszba, és azonnal elkezdi termelni az endorfint, ez a stressz helyzetbe

Kérdező: úgy érzik, mintha onnan menne fel hátulról alulról fölfele?

Válaszoló: ez a valóságosan onnan küld egy jelet a hipotalamusz rendszerbe, és úgy képződik az endorfin, ami a Hórusz szemén is jelölve is van, tehát ez a rendszer, tehát ők ezért mondják azt, hogy ott fölcsúszik a kígyó

Nem kígyó, tehát ilyen más mögé bújtatják, mert ugye endorfin rész szükség van, hogy termelődjön ez a DMT és, hogy ezért megnyitjuk a harmadik szemet, fölmegy ott a kígyó, és akkor megnyílik a szemed persze, mert az endorfin az elkezd egyből termelődni, tehát ez a harmadik szem, és ugye ahol van, pont ott helyezkedik el a tobozmirigy is

Tehát azért teszik homlokra a kezüket is, tehát nincsen semmiféle harmadik szemünk tehát, nincsen a valóságban ilyen nincs,

Kérdező: igen, az ezotériában is ez nagyon előtérben van a harmadik szemnyitás, meg hogy megnyílik, én is annyira vágytam rá, hogy lássak már valamit, a szellememet, de soha semmit nem láttam, hála a jó Istennek tényleg, hogy ettől is megóvott,

Mert sokan megbolondulnak ettől, meg már semmi más nem érdekli őket, hogy lássanak, és ugyanezt csinálják akkor tulajdonképpen itt is csak egy kicsit burkoltabban meg másképp, ugyanaz a technika ugyanaz az okkultizmus van, az egész borzasztó.

Válaszoló: igen, hát anyagoznak, drogoznak egyfolytában végül is ennyi a lényege, hát ugye azért fetrengenek már,(30:01-től a videóban) tehát már annyira bedrogoztak ott ugye,

Kérdező: csak nem fizikai droggal, hanem így

Válaszoló:igen,igen,nem,saját szervezetük elkezdte termelni tehát azt azért tudni kell az összes drogról,hogy külsőleg semmit nem lehet úgymond bevinni, ami nem létezik a szervezetedben,

tehát ha bármiféle drogot is használunk külsőleg, akkor nem attól az anyagtól fogunk mi bármit is érezni,hanem azért mert az reakcióba lép,tehát beindítja a saját szervezetünkbe lévő úgymond drogoknak a termelődését,tehát nem a külsőleg amit beviszünk az miatt állunk be,hanem azért mert az agy olyan részére hat,ami elkezdi termelni a saját szervezet drogjait.

Néhány gyülekezet, ahol alkalmazzák erőteljesen a test manipulálását a boldogság hormonok fokozásával: (31:11-től a videóban)

Kérdező: ja, felfokozza a termelést a saját testünkben?

Válaszoló: persze hogyne igen.

Kérdező: hát ezt sem tudtam, így működik a csoki, a kóla is meg minden így?

Válaszoló: igen, igen, igen

Kérdező: ami ilyen kisebb

Válaszoló: az is, ha minden igaz endorfint termel, ha jól mondom, nem vagyok benne most nagyon biztos így a csokoládéba.

Kérdező: öröm hormon, endorfin, ami azt okozza, igen hát ez nagyon érdekes, és akkor egy idő után

Válaszoló: például mondjuk az alkohol is, az se véletlen hogy legális, tehát hogyha belegondolunk, drogot árulnak, és hogy miért, tehát ennek is azért van egy ilyen mélyebb értelme, pont a napokban gondolkodtam rajta.

Tehát, hogy mikor mondjuk, iszunk alkoholt, akkor hogy valaki mondjuk boldogabb, tehát az se az alkoholtól lesz egyébként boldogabb, hanem azért mert például így az alkohol az beindít egy ilyen, vagyis megszünteti így a gabba aminovajsavnak a termelődését, ami azt jelenti, hogy végül is ilyen boldogság hormon fog, és nem hormon, hanem ilyen dopamin fog felszabadulni, ami az örömért felelős egyébként,

Tehát attól lesz valaki boldogabb,mert ki iktatja azokat,hogy egyszerűen elmondjam tehát ki iktatja azokat a, ilyen neuro tranzmittereket ami gátolja,hogy ilyen boldogabbak legyünk ,mint aminek lenni kell normális esetbe,akkor ezeket megszünteti,és akkor egy csomó dopamin, ilyen boldogság hormon végül is föl tud szabadulni,és hogy ennyi.

Kérdező:régen én is azért ittam,mert ugye hogy kicsit szégyenlős voltam,féltem és akkor feloldja az alkohol a félelmeket,meg a stresszt és akkor könnyebben megy az ember csajozni,meg bulizni még tizenéves korában,tényleg ez így volt magyarázva,és akkor ezért működött, hogy leblokkolta ezeket a

Válaszoló:a gabba aminovajsavat iktatja ki egyébként azokat így, és sokkal több dopamin tud termelődni,tehát akkor az szabadon áramlik  így a szinapszis között.

Kérdező: igen

Válaszoló: igen, csak hogy a szervezet utána egyből védekezik ez ellen, tehát egyből, ami termeli így az örömöt, azt hívják így dopaminnak,

Tehát attól érezzük a boldogságot, és ezeket a receptorokat elkezdi így visszavenni, mert, hogy nincs rá más megoldása a szervezetünknek, és hogy ezért múlik el, mert máskülönben örökké tartani fog, és addig, amíg élünk ugyanolyan boldogok lennénk, hogy ezeket akkor visszacsökkenti, és következő alkalommal mindig egy kicsit többet kell inni,

És hogy ha már valaki rendszeresen iszik, például az már nem is érez már olyan örömöt, mint mondjuk a legelején, ha megnézünk egy alkoholistát, annak nagyon sokat kell innia is, és nem boldog, tehát ez azért van, mert már olyan szinten vissza van neki így ezek a dopamin receptorok neki, a szervezete visszaveszi ezeket nagyon,

Tehát ezért is alakul ki a tolerancia, mert védekezik ez ellen a szervezet,

Kérdező: egy idő után már nem tud, mert föladja, ugye hogy a folyamatos után pótlás van alkoholból, akkor ugye már nem tud termelni,

Válaszoló:hát védekezik egyfolytában ellene a szervezet, amíg működik a szervezet,tehát ők már nem tudnak boldogok lenni,mert egyszerűen annyira védekezik már a szervezet ellene,kell eltelnie egy bizonyos időnek,hogy ezek a receptorok így vissza álljanak,és akkor normálisan működjenek,viszont ők a szabad életbe tehát már semmiféle külsőség nem tud náluk kiváltani örömöt,

Ezt, hogy ha megnézzük már egy ilyen törzs gyökeres karizmatikus keresztényt, ő például ugyanez a helyzet, csak nem alkoholt használ, hanem ott a gyülekezetbe ezek betöltekezések, menni kell evangélizálni, akkor már ő is valami gyülekezetet, de hogy nem tud már így boldog se lenni, csak mondja mindig így a sablonos dolgait,

Pont, ezért van, mert ő is annyit anyagozik ezekkel a dolgokkal, hogy egyszerűen már nem tud boldog lenni, mert védekezik ellene a szervezete, tehát ugye ha valaki belekerül a gyülekezetbe, akkor még így jól érzi magát, tehát most a karizmatikusokról beszélünk, mert folyamatosan így be van anyagozva úgymond, és akkor betöltekezik egyszer, és így beáll ő is a sorba

És utána elmegy evangélizál, tehát így hívják, hogy kimennek utcára, meg hogy mások is csatlakozzanak az adott gyülekezethez, szektához, és akkor az ad neki még ilyen pluszt, mert mást is csinál, még több minden termelődik benne és akkor mindig mélyebbre, egyre mélyebbre kell menni, több mindent kell csinálni, ugyanazt a hatást elérje ugyanígy, mint a például az alkoholnál, tehát,hogy ennyi a történet.

Kérdező: és akkor maga a megtisztulás is azért fájdalmas az elvonókúrán

Válaszoló: hát igen

Kérdező: megvonja a drogot magától az ember az szenvedésekkel jár a megtisztulás úgymond.

Válaszoló: igen, hát mert közbe szembesül azért a valósággal is ugye, tehát, hogy

Kérdező: elméjébe, testébe is, lelkébe is igen.

Válaszoló: igen, de megéri, tehát ez megéri

Kérdező: igen, ezt akartam is kérdezni, te akkor mit tanácsolnál azoknak, akik még benne vannak, hogy megéri e, vagy ne féljenek

Válaszoló: persze hát megéri, nem kell félni, persze bőven megéri, hogy ne, hát azért kapcsolatba kerülni az Atya Istennel azért, és hogy tényleg valóságos Krisztus követőnek lenni az egy csodálatos dolog, egyértelmű hogy világi lemondásokkal jár, de Isten mindig, tehát én is azt tapasztalom, hogy teljes mértékben mellettem van, és kapok nyugalmat, olyan dolgokat, amiket egyszerűen Istenen kívül senki nem tud megadni,

Sem egy gyülekezet, sem az ottani érzések, meg semmi drog, tehát bőven megéri persze csodálatos fantasztikus,

Kérdező: a valódi Istennek a jelenlétét, és megtartását éled át az életedben akkor azóta

Válaszoló: igen, igen

Kérdező: azzal szemben

Válaszoló: még én is látom, hogy a napjaimba is hogy benne van Isten keze, hogy tényleg valóságosan mellettem van, és hogy tényleg segít tehát, tényleg mindenben, mindenben a legapróbb dolgokba is, és ez fantasztikus, egy senki vagyok, és hogy mégis a hatalmas Isten, aki teremtette az egész világmindenséget, és Ő gondoskodik rólam, tehát, hogy ez egy csodálatos, csodálatos!

Kérdező: hát igen, ez jó végszó, úgy, hogy köszi, hogy elmondtad, reméljük, hogy sokan felbátorodnak, aztán elgondolkoznak, legalább odáig eljutnak, hogy elkezdenek kicsit utána nézni, és gondolkozni, és imádkozni az Istenhez, hogy tényleg ez e, az igazág e, és hogy tényleg be vagyok csapva, hipnózis alatt tartanak, stb., stb.

És reméljük, hogy minél többen elszakadnak, mert ugye a karizmatikusság az a legrosszabb talán az a legfertőzőbb a kereszténységen belül, ugye ott is többféle verzió van, a kereszténység egyházai azért van ennyi féle változat, hogy minél több embert be tudjanak szipkázni ugye,

Még mi is ismerünk ilyen,tényleg,ahogy mondtad,hogy alig várja,hogy hazamenjen  a munkából,és akkor meg áll a szoba közepén,és akkor jól betöltekezik,és föltölti a ceruza elemet,és akkor az milyen jó érzés,nyelveken szól,és akkor minden rendben van,

Tényleg, mint akik este haza mennek, és isszák az alkoholt, a két-három sört, levezetik a feszültséget, és akkor így minden rendbe van

Válaszoló: igen

A mennyei Atyánk adjon nektek erőt, bölcsességet, és bátorságot!

Köszönjük a figyelmet!

 

(2. rész)

 

Mark Haville, National Prayer network beszéde: Tehát ha valaki hisz a színpadon álló emberben, legyen az hipnotista, gyógyító, vagy guru imádkozhat érted Micimackó nevében is, és ha hiszel, akkor összeesel, azért, mert hipnózis alatt vagy… mert akarod és megtörténik.-igen!

Szeretettel köszöntök mindenkit, nagyon röviden szeretnék így bemutatkozni, vagyis önmagamról információt megosztani a videó szempontjából, tehát rólam annyit kell tudni, hogy amikor még világi életet éltem, tehát a széles úton jártam és Isten nélkül,

Tehát Istentelenül éltem az életemet ilyen tisztességtelen dolgokkal foglalkoztam már fiatalon, és anyagoztam is, tehát tudat stimuláló, tudatmódosító szereket használtam, intravénás droghasználó voltam, a kokain volt a főszerem, de politoxikomán voltam.

Tehát ez azt jelenti, hogy mindent fogyasztottam, mindent, mindennel kombináltam, az volt a motivációm,hogy minél boldogabban éljem le az életemet így különböző szintetikus szerekkel hassak az idegrendszeremre,illetve az agyamra,

És minél eufórikusabb, minél boldogabb, örömteljesebb állapotba éljem le az életemet, ilyen tízen évig használtam, viszont elég sok problémám volt, így elkezdtem Istent keresni, és felismertem azt, hogy változtatnom kell az életemen ahhoz, hogy Istennel kapcsolatba kerülhessek, mert egyértelmű hogy Istentelenül élek, és nem jó dolgokat teszek,

Tehát ennek hatására elkezdtem megváltoztatni így a cselekedeteimet, pontosabban így szerettem volna, viszont nem ment annyira, mert a különböző tudat stimuláló szerek ebbe gátoltak, mivel fizikai és pszichikai elvonásom is volt, ami nagyban befolyásolta a döntéseimet.

Tehát ezért elmentem egy úgynevezett ilyen, hát úgy fogalmazok, hogy egy ilyen kontrolált helyre, egy rehabilitációs házba, ezt azért említem, mert olyan helyen voltam talán Magyarországon egyetlen egy van belőle, több ilyen nincs ahol,

Tehát így reggeltől estig pszichológiát, biokémiát tanítanak, azért fontos ez, számomra is azért volt fontos és a videó szempontjából is azért fontos ezt megemlítenem, mert nekem meg kellett azt értenem, hogy mért cselekszem így, hogy mik zajlottak le a szervezetembe,

Tehát a testem hogy reagált különböző kémiai szerekre, ezek az agyamnak melyik részeit indították be, illetve milyen vegyi folyamatokat indítottak el, tehát ugye az anyag használat során különböző ilyen falakat építettem magam köré, tehát meg kellett ezeket tanulnom, hogy, hogy alakultak ki úgymond ezek a falak,

Tehát hogy milyen hárítási mintáim működnek,tehát,hogy rombolom önmagamat,hogy manipulálom az embereket ugye, hogy mondjuk anyaghoz jussak,vagy hogy,hogy tudtam elérni azt,hogy azért az átlagnál több pénzt kellett minden nap ahhoz,hogy megvegyem a tudat stimuláló szereket,tehát,hogy az érzelmi folyamataimat, hogy mért is használok,

Tehát ezeket meg kellett tanulnom nagyon pontosan levezetni, ugyanabban az időben, amelyik időben mondjuk, megjelennek így az érzéseim, akkor hogy milyen jellemhibáim vannak, tehát sok mindent tanultam ott, és ennyit szerettem volna így elmondani elöljáróban.

Tehát azoknak, akik esetleg pszichológiát tanulnak, vagy pszichológusok hallgatják ezt az anyagot, vagy akik biokémiát tanulnak, szeretném megemlíteni, hogy igen,ennél részletesebben is lehetett volna evvel a témával foglalkozni,viszont engem az motivál csak,hogy segítsek az embereknek,és elmondani nekik,hogy milyen csalások mennek a karizmatikus gyülekezetekbe,

Tehát, hogy hogyan stimulálják az agyukat, és ezért beszélek csak a dopaminról, az endorfinról, és így a dimetiltriptaminról, a videó szempontjából nem tartottam fontosnak, hogy részletesebben beszéljek ezekről a vegyületekről, és a dopamin hormonról, tehát, hogy a neurotranszmittert vettem csak bele így nagyvonalakba.

Tehát tudom én is hogy lehetett volna részletesebben beszélni, de nem gondoltam úgy, hogy ez fontos lenne, a motivációm csak annyi, hogy segítsek az embereknek ebből kijönni, hogy végre a keskeny úton járhassanak, és ezekből az üzletekből kijöjjenek,

Tehát ezek az üzletemberektől el tudjanak szakadni, akik Isten embereinek mondják magukat, végezetül szeretnék fölolvasni a példabeszédek 4-et:

Péld 4:1 Halljátok meg, fiaim, atyátok erkölcsi tanítását, és figyeljetek, hogy megérthessétek!

Péld 4:2 Jó tanulságot adok nektek, ne hagyjátok el útmutatásomat!

Péld 4:3 Amikor még mint fiú atyámnál voltam, gyenge és egyetlen gyermek anyám előtt,

 Péld 4:4 tanított engem, és azt mondta nekem: Szívedben őrizd beszédemet, tartsd meg parancsaimat, és élni fogsz.

Péld 4:5 Szerezz bölcsességet, szerezz eszességet; ne felejtkezz el szavaimról, és ne hajolj el azoktól.

Péld 4:6 Ne mellőzd azt, és majd megtart téged, szeresd azt, és megőriz téged.

 Péld 4:7 A bölcsesség kezdete ez: tégy szert bölcsességre, és minden szerzeményeden szerezz tudást.

Péld 4:8 Tartsd nagyra azt, és fölmagasztal téged; tiszteletet hoz neked, ha magadhoz öleled.

Péld 4:9 A kedvesség koszorúját teszi fejedre, igen szép, ékes koronát ad neked.

Péld 4:10 Hallgasd, fiam, és fogadd be beszédeimet, így sokasodnak meg életed évei.

Péld 4:11 A bölcsességnek útjára tanítottalak, igaz ösvényen vezettelek téged.

 2Pét 2:1 De voltak hamis próféták is a nép között, ahogyan köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és megtagadva az Urat, aki megváltotta őket, magukra gyors pusztulást hoznak.

2Pét 2:2 Sokan követik őket kicsapongásaikban, akik miatt káromolni fogják az igazság útját,

2Pét 2:3 titeket pedig kapzsiságukban kitalált beszédekkel becsapnak majd, de már régóta készen várja őket az ítélet, és kárhozatuk nem késik.

Tehát ez az ige alapján szeretném, hogy ha megnéznénk a karizmatikus kereszténységet, hogy ott milyen veszedelmes eretnekségek vannak becsempészve, és hogy miről is szól valójában a karizmatikus kereszténység.

Most idézni fogom Dr. Rick Strassman írását, aki egy kutató volt, tehát idézem:

“1990-ben én kezdtem el 20 év óta az első új kutatást a tudattágító vagy hallucinogén szerek emberre kifejtett hatásáról az Egyesült Államokban. A projekt öt éve alatt körülbelül 400 adag DMT-t adtam be 60 önkéntesnek. A kutatás az Új-Mexikói Egyetem Orvostudományi Intézetében folyt Albuquerque-ben, ahol a pszichiátria kinevezett docense voltam. Azért kezdtem el a DMT-vel foglalkozni, mivel ez az anyag mindenkinek a testében jelen van. Úgy gondoltam, hogy a DMT forrása a rejtélyes tobozmirigy lehet, egy kis szervé, mely az agyunk közepén helyezkedik el. A modern orvostudomány keveset tud a mirigy szerepéről, viszont gazdag metafizikai történettel rendelkezik. Descartes például úgy vélte, hogy a tobozmirigy a “lélek trónja” és a nyugati és keleti misztikus hagyományok is ide helyezik a legmagasabb spirituális központunkat. ”

 “A kutatás azért indult a témában, mert érdekelt, hogy meg tudom-e határozni a misztikus tudatállapotok biológiai alapjait. Azt hiszem ezzel indult minden. Nagy hatást gyakorolt rám a spontán megjelenő misztikus tudatállapotok néhány közös vonása, például azok, amik meditáció és spirituális gyakorlatok vagy éppen halálközeli élmény alatt jelennek meg. Az ilyen állapotokban tapasztalt élmények igencsak hasonlónak tűnnek tudatmódosító szereket nagy dózisban használó emberek élményeihez, így felötlött bennem az a lehetőség, hogy az agyban lehet valami pszichedelikus hatással bíró anyag, ami az ilyen spontán élmények okozója lehet. Elkezdett érdekelni a tobozmirigy, mint valami pszichedelikus vegyület lehetséges forrása az agyban. Ez egy nagyon titokzatos szerv. Elég kicsi. Úgy tűnik, hogy a mirigynek van valamiféle vizuális kapcsolata a fénnyel és a színekkel, ezenfelül elég hosszú történelme van a misztikus irodalomban. A harmadik szemként és a koronacsakraként írták le és ilyesmi. Azt beszélik róla, hogy aktiválódik, amikor az emberek magas misztikus tudatállapotokat érnek el. A tobozmirigy fejlődésének egyik érdekes jellege, hogy az emberi embrióban a terhesség 49. napja körül jelenik meg, és a tibetiek hite szerint ugyancsak 49 nap szükséges a léleknek, hogy a következő inkarnációba lépjen. Ez egy elég érdekes egybeesés. A magzat nemének kialakulása is a 49. nap környékén történik meg. Igencsak meglepődtem ezen az érdekes időbeli egybeesésen, és ahogy telt az idő, elkezdtem a tobozmirigy kémiáját vizsgálni, és úgy tűnt, hogy képes egy DMT nevű anyag előállítására. A DMT a dimetiltriptamin rövidítése. Közeli kémiai rokona a szerotoninnak és eléggé erős hallucinogén vegyület. Úgy tűnt, hogy a tobozmirigy tartalmazza a DMT készítéséhez szükséges összes enzimet és alkotóelemet. Aztán azon kezdtem el gondolkozni, hogy talán DMT szabadul fel és stimulálja az agyat különleges tudatállapotok alatt, és a halál alatti misztikus tudatállapotokban vagy a halál közelében. Ezután arra gondoltam, hogy talán a születés ideje alatt is stimulálja az agyat. A tobozmirigy stressztől nagyon jól védett, de stresszbe hozható, ha elég nagy stressz éri. A mirigy védőmechanizmusát le lehet győzni és a legstresszesebb időszak egy ember életében nyilvánvalóan a halál idejében van. A stresszhormonok, mint például az adrenalin és az endorfinok szintje kiemelkedően magas a halál idejében. Ez stimulálja a DMT létrehozását és felszabadítását a tobozmirigyből ebben az időszakban , így az egyén tudata a DMT hirtelen felszabadulásának lehet kitéve a halál idejében, és így az utolsó dolog amit a testében a tudatával felfog valaki az ezen hihetetlenül pszichedelikus anyag nagymennyiségű felszabadulása.” Dr Rick Strassman

Elnézést kérek, hogy ha a nevét nem helyesen ejtettem.

Folytatom az idézést: Úgy gondolom, hogy a tanulmány egyik legváratlanabb eredménye az intelligens lényekkel való találkozásokról szóló beszámolók gyakorisága volt. Érzékelték az önkéntesek jelenlétét és kapcsolatba is léptek velük ezen a különös helyen. Voltak barátságos és rosszindulatú lények is. Néhány segítő angyalszerű volt, míg más lények ellenségesek és fenyegetőek voltak, és néhány önkéntes megrázó élményeket élt át az ilyen lényekkel való találkozásuk során.”

Tehát teljesen megbízható forrásokból vannak ezek a kutatási eredmények, tehát az a lényege, hogy az agyunk talamusz rendszerében helyezkedik el a tobozmirigyünk, ami képes előállítani egy rettentően erős hallucinogén vegyületet, aminek DMT a neve, tehát ez ilyen hallucinációkat, víziókat okoz, amit az önkénteseknél meg is néztek,

És a kísérlet bizonyítja is, hogy ilyen angyalokkal, meg angyalszerű lényekkel különböző ilyen intelligens lényekkel találkoztak, akiknek beadták ezeket a vegyületeket, tehát pusztán hallucináltak és vízióik voltak,

Tehát a karizmatikus gyülekezetekben ezért történnek az úgymond elragadtatások,meg hogy angyalokat látnak, és ilyen vízióik vannak,látomásaik vannak,mert ott  ingerlik a tobozmirigyet, aminek hatására DMT szabadul fel a szervezetükből,

Tehát az semmi másról nem szól, mint hogy a DMT nevű vegyület termelődött a szervezetükben, tehát, hogy ha most megnézzük például a Hórusz szemét, és hozzávetjük az agynak a kereszt metszetét akkor pontosan egy agyi térkép fog kijönni (14:33-nál található a videóban)

Tehát amin jelezve is van a tobozmirigyünk ahol a DMT termelődik, ez sem véletlen, több rész is az agyunkban jelölve van rajta, mint a hipotalamusz rendszer is, szeretném, hogy ha ezeket is megnéznénk, hogy mért is így van ez?

Tehát a karizmatikus kereszténységbe ugye minden egyes alkalom zenével kezdődik ez sem véletlen, tehát azért kezdődik zenével minden, mert a zenével könnyedén meg lehet változtatni az emberek tudatállapotát, tehát ez annyit jelent, hogy a testünkre, pszichológiai, biológiai, biokémiai hatással van a zene.

Japán kutatók megállapították azt is, hogy zene hallgatás közben a vérnek a kalcium szintje növekszik, így ennek hatására dopamin szabadul föl a szervezetünkben,a dopamin az egy hormon,illetve egy neurotranszmitter szerepet is tölt be, ez annyit jelent,hogy a dopamin felelős az öröm,és a boldogság érzetért,

Tehát ezért kezdődik minden egyes ilyen karizmatikus gyülekezetbe dicsőítő zene címszó alatt zenehallgatás, tehát így érik el, hogy az embereknek a tudatállapotát elkezdik stimulálni, tehát zene hatására dopamin szabadul föl a szervezetbe és endorfin is.

Az endorfin az pedig egy ilyen stressz helyzetben képződő vegyület, az endorfin az két szóból tevődik össze: endogén, és morfin, tehát a nevéből is látszik, hogy ez egy morfin szerű vegyület, ez szintén egy nagyon erős hatással van az emberi szervezetre

Tehát az endorfin áradat az fájdalomérzet, vészhelyzet, stressz helyzet során termelődik, és eufórikus hatása van, és lelkesültség érzetet is ad, tehát amikor egy ingerület eléri a gerincvelőt, akkor endorfinok szabadulnak fel,

Tehát az endorfinnak az a szerepe, a természetes szerepe, hogy gátolja az ideg sejteket abba, hogy tovább ilyen fájdalom ingert közvetítsenek, tehát így szüntetik meg a fájdalom érzetet, ez mellett még eufórikus hatása is van,

Tehát nagyon fontos tudni, hogy a DM T-hez hasonlóan ez egy nagyon erős vegyület, amit a saját szervezetünk állít elő, tehát az endorfinnak fontos szerepe van az életünkben, például mikor nagyobb baleset ér minket, akkor nagyon nagy mennyiségű endorfin szabadul föl a szervezetben,

Azért van erre szükség, például mondjuk egy autó baleset során, hogy ne érezzünk fájdalmat, esetleg ki tudjunk szállni a törött autóból, és hogy ha fájdalomérzetet éreznénk, akkor ugye nem tudnánk elhagyni azt a veszélyes helyet, ahol történt az a baleset.

Tehát ezért egy csomó endorfin szabadul föl, hogy ne érezzünk semmiféle fájdalmat, elhagyjuk azt a helyet ahol ez történt, biztonságba legyünk, és akkor onnantól kezdve már fel tudunk már épülni, nagyon fontos szerepe van ennek, ugye ezt tudják azok a titkos társaságok is, amik megalapították a karizmatikus kereszténységet, mert az nem volt mindig jelen a világban,

Ennek nem egy nagyon nagy múltja van, a pontos időt nem tudom megmondani, hogy mikor alapították ezt a hamis kereszténységet, ezt a karizmatikus kereszténységet, de ez nem egy nagy múltra tekinthető vissza,

Tehát visszatérve így az alkalmakra, azért kezdődik zenével minden, így előállítják a dopamint, tehát egy tudat módosult állapotot, utána kezdődik egy prédikáció, prédikáció minden esetben arról szól, ezt mindenki tudja, aki járt már ilyen gyülekezetbe, vagy esetleg rákattintunk az interneten, bár azt nem javaslom senkinek, mert ezek nagyon veszélyes, hamis tanítások. (18:10-től található a videóban)

Tehát minden egyes prédikáció arról szól, hogy Isten gazdaggá fog téged tenni, sok pénzed lesz, ilyen világi dolgokról beszélnek, tehát mindig a hatalomról, akkor arról, hogy neked mennyire jó lesz az életed, és ehhez a szentírásból kivesznek mondatokat, úgymond ilyen igéket, és evvel támasszák alá a saját hazugságaikat,

Tehát az ott lévő embereknek mindenféleképp ilyen, úgymond a világi dolgokkal, a kapzsisággal, kapcsolatos dolgokkal mindig ilyen pozitív megerősítéseket adnak, így is növelve a dopamin szintjüket, tehát van ez a szent szellemmel való betöltekezés is, amit a karizmatikusok annyira szeretnek, és azt mondják, hogy ez Istennek a szellemével most ők betöltekeznek és nagy jelek, és csodák történnek.

Tehát hangsúlyozom, hogy semmi, semmi köze nincsen az egy élő Istennek ehhez az alkalmakhoz, főleg nem Isten Szent Szellemének, vagy Szent Lelkének ezekhez a kézrátételes varázslásokhoz, itt az egész arról szól, mint ahogy a kutatási eredmény is bizonyítja, hogy a tobozmirigyet ingerlik.

Tehát ez a stressztől védett, viszont stressz helyzetbe hozható, ehhez éppen elég annyi, hogy elhíresztelgették ezek a karizmatikus üzletemberek, tehát kiadják magukat Istennek a küldöttjének, azt mondják, hogy őket Isten felkente, Isten küldte őket erre a világra, mégpedig azért, hogy rajtuk keresztül majd Isten ilyen nagy jeleket, és csodákat fog tenni, hogy meggyógyít valakit, vagy az ő utasítására,

Tehát ennek a hamis tanító utasítására, ha betartjuk azokat, amiket ez az emberke mond, akkor Isten meg fogja őt áldani, akár gazdag lesz, meg fogja változtatni az életét, ugye mindig az a feltétel, hogy azt csinálja, amit ő mond, hiszen ez az ember azt is elhíresztelgetik, hogy ő konkrétan Istentől hall,

(21:00-tól található a videóban): néhány gyülekezet ahol alkalmazzák erőteljesen a test manipulálását a boldogság hormonok fokozásával: Gyógyulás hangja misszió Magyari László, Élő kövek gyülekezet Nagyecsed, Krisztus szeretete egyház Jim Sanders, Élő vizek folyói Keresztény egyház apostoli szolgálata Kocsord, Hit gyülekezete, Boldog Isten gyülekezete,

Tehát, hogy ő kapcsolatba van a teremtő Istennel, ez már bőven elég ahhoz, hogy stressz helyzetet alakítsanak ki az emberekbe ugye, tehát, hogy ha valaki elhiszi ezt, mivel alapjába véve alá rendeződik ennek az embernek tudattalanul is,

Tehát, hogy ha én elmegyek egy alkalomra, és hogy ha elmegyek, akkor elhiszem azt, amit ő mondott, vagy amit róla mondanak, hogy ő Isten felkentje, ő egy nagyon nagy ember, tehát ő már nem is ember, mert Istennel van ugye ilyen személyes kapcsolatban, és Isten ő általa közvetíti ki az akaratát és a kérését,

Tehát ugye mindenféleképp nagyobb nálam, ezért én már alá rendeződök, és tudom, hogy ő egy nagyobb ember, hogy ha ez az ember, aki a teremtő Istennel kapcsolatba van, és hozzám szól, vagy ad nekem valami utasítást, egyértelmű, hogy stresszelni fogok, mert az a következő lépés, hogy Úr Isten, most mit akar velem csinálni, hogy fogja megváltoztatni az életemet stb.,

Tehát lesz már egy stressz helyzet, ehhez kapcsolják ezeket a cirkuszt, amik mennek a karizmatikus gyülekezetekbe, tehát én látom, hogy valakire rá teszi a kezét, az összeesve rángatózik a földön, vagy fetreng, vagy bármi ilyen természetellenes cselekedetet csinál, amivel nem szembesülök így az átlagos élet során.

Tehát ugye ezt én látom a szememmel, ezt az információt a szemem közvetíti az agyamnak, innentől kezdve ezt a saját testünk egy vészhelyzetnek, egy veszélyhelyzetnek kezeli, tehát minden egyes veszélyhelyzetbe termelődik endorfin mivel ez egy stressz hormon, illetve adrenalin, és noradrenalin is.

Tehát amikor ki kell menni erre a kézrátételre, vagy oda jön hozzánk ez az állítólagos Istennek a felkentje, tehát a szervezetünk erre úgy reagál, hogy nagy mennyiségbe endorfint, és dopamint kezd el termelni, mivel ez egy veszélyes helyzet lesz, mert ha oda jön, rám is rám teszi a kezét, akkor én ott össze fogok esni.

Erre a szervezetünk normális reakciója az, hogy egy csomó endorfint kezd el termelni, ennek hatására így eufórikus állapotba fogunk kerülni, tehát amikor oda jön Istennek a felkentje, természetesen nem az, csak annak mondják, akkor már úgymond egy ilyen bedrogozott állapotba kerülünk, mivel ez az endorfin ez egy morfin szerű anyag

Tehát a morfiumhoz hasonló a jellege miatt, ezért lesz nekünk egy ilyen lelkesültség, egy ilyen teljesen más állapotba kerülünk, mint ahogy oda bementünk, és erre azt mondják, hogy az, a szent szellemmel való betöltekezés, hogy ez egy jó dolog, hogy ez Istentől származik,

Tehát semmi más nem történik, mint a saját testünket manipulálták, létrehozva evvel különböző droghoz hasonló anyagokat, ezért mondják a karizmatikus keresztények azt, hogy mennyire jó dolog, mennyire kellemes dolog betöltekezni szent szellemmel,

De itt nincsen semmiféle szent szellem, tehát az egy élő Atya Istennek ehhez semmi köze, főleg nem a Fiához, a Messiáshoz a Krisztushoz semmi köze nincsen, tehát ezek ilyen ócska csalások, és befolyásolják csak az emberi testet, tehát ezért történnek ezek a dolgok ott.(25:00-tól a videóban)

Tehát innentől kezdve mindenkinek van egy ilyen saját élménye, egy ilyen megtapasztalása, hogy, hú de jól éreztem magam, mennyire jó volt tényleg, és mindenki érzi azt, hogy váó, itt valami történt, ezt nagyon fontos tudatosítani, hogy itt nem Istenhez van köze,

Amit minden egyes ember érez, az, az endorfin, a dopamin felszabadulás, innentől kezdve, amikor valaki először megy el egy ilyen karizmatikus gyülekezetbe, és betöltik evvel az úgynevezett szent szellemmel, tehát a szervezetében termelnek rengeteg biokémiai anyagot, annak hatását érzi.

(26:01-től Boldog Isten gyülekezete)

De ehhez kapcsolják azt, amit ott hazudoznak,hogy az Istentől van,újra vissza kell jönni betöltekezni stb.,tehát nyilvánvaló ez az endorfin nem termelődik egyfolytában,tehát ez addig termelődik míg a stresszhelyzet,vagy a veszélyhelyzet el nem hárul,tehát amikor mi eljövünk erről a helyről, ennek a bizonyos kémiai anyagoknak a termelődése abba marad,

Tehát ezért kell  visszamenni mindig betöltekezni,hogy újból átéljük azt a kellemes,eufórikus érzést,viszont ennek vannak hátul ütői is, mivel nagy mennyiségű dopamin is termelődik ezekben a gyülekezetekben,és a dopamin felelős a függőségeknek a kialakulásáért,

A dopamin az a jutalmazásunkban is szerepet játszik, tehát ilyen jutalmazó szerepe is van, evvel motiválja minden egyes élőlényt, így az új cselekedetek, vagyis az új szokásoknak a felvételére, tehát ilyen, hogy jó dolgokat tegyünk, lesz egy ilyen jutalmazásunk a saját szervezetünkbe, hogy így vagyunk motiválva,

Azért kell visszamenni, hogy újbóli dopamin, endorfin, adrenalin, noradrenalin szabaduljon föl a szervezetünkben, már az első alkalom után mi erre újból vágyni fogunk, éljük tovább az életünket, így nem termelődnek ilyen nagy mennyiségben ezek a vegyületek, mint ott a gyülekezetben,

Viszont újra szeretnénk át élni azt a kellemes érzést, azt az eufórikus érzést és erre azt mondják, hogy hát igen, mert, hogy Istennel kell találkozni, és azért érezzük magunkat ilyen jól, mert be vagyunk Isten békességével, Istennek az öröme száll ránk, Istennek ehhez tényleg semmi köze, nem Isten öröme száll ránk, hanem a szervezetünkbe felszabaduló kémiai anyagok hatását érezzük.

Tehát utána újból visszamegyünk, viszont a szervezetünk az egyből elkezd ez ellen védekezni, mert a szervezetünk pontosan tudja, hogy mi egy stressz helyzetbe, egy veszély helyzetbe kerülünk, és ennek hatására már nem kezd annyi dopamint termelni,

Tehát elkezd ez ellen védekezni a szervezetünk, a szervezetünk úgy védekezik ez ellen, hogy például a dopamin ne tudjon felszabadulni, elkezd egy úgynevezett ilyen gátló hatású neurotranszmitterből sokkal többet termelni,

Tehát ennek az a neve, gamma-amino-vajsav ez blokkolja a dopaminnak a felszabadulását, és már a második, harmadik, többedik alkalommal már nem érezzük át ugyanazt az eufórikus érzést, mikor a szervezetünk védekezik ez ellen, hogy ne drogoztassuk őt, és ne egy ilyen abnormális állapotba legyen a saját idegrendszerünk a saját testünk,

Tehát ezért egy bizonyos idő után, vagy többedik alkalommal már nem ugyanaz a hatása például a zenének se, tehát így alakul ki függőség, és a tolerancia, tehát így sarkallják az embereket, így motiválják az embereket, hogy álljanak be ezekbe a gyülekezeti sorokba, azért, hogy még több ilyen eufórikus állapotba kerüljünk, hogy még jobban érezzük magunkat, további cselekedeteket kell végrehajtani.

Tehát be kell már állni abba a sorba, el kell utána már menni velük evangélizálni, mert ez egy új szituáció lesz, egy új helyzet, ahol még jobban be tudunk úgymond drogozni,

Tehát még több vegyület tud fölszabadulni, mert új dolgokat csinálunk, és így hálózzák be az embereket, így lesznek a gyülekezeti függők, így állnak be ebbe a szektába, így hálózzák be az embereket így lesznek a gyülekezeti függők.

(27:33-től a videóban): Benny Hinn,Rodney M Howard-Browne,Kenneth Hagin,

(30:04-től található a videóban) Németh Sándor:és így az Isten vezet bennünket,hogy egyre inkább nem lazulunk,nem elidegenedünk,hanem egyre inkább Isten függő emberekként élünk,szent lélek függő emberekként élünk,

Valaki a hit gyülekezetből: Á (kiáltás) jaj, Istenem, jaj, jaj, jaj, jaj

Németh Sándor: dicsőség az Istennek, csak a kedves televízió nézőknek mondom, hogy valaki fölsikoltott,de hát Kapernaumban is volt ilyen közjáték, amikor egy ember fölsikoltott, mert olyan szellem volt benne,amely nem tudta hallgatni vagy szenvedett,és úgy gondolta a feszültséget így adja ki magából,de hát öö az a jó,hogy ha az emberből kimennek a gonosz szellemek,és bemegy helyette a jó szellem,a jó szellem pedig a szent lélek. (tapsolnak)

És erre azt mondják, hogy ehhez kapcsolják a hazugságaikat, hogy ez Isten akarata, hogy például Istennek szüksége van rád, mert, hogy Isten általad szeretne megmenteni még plusz embereket, mert, hogy Istennek erre nagyon nagy szüksége van,

Ezt elmondom, hogy Istennek nagyjából senkinek nincsen szüksége, tehát ő mindenható, mindentudó, az más, hogy mindenkit szeret, és szeretne minél több embert megmenteni, de ez nem azonos avval, hogy nélkülünk ezt ne tudná véghezvinni,

Tehát, hogy ha utánanézünk annak, hogy mit jelent az, hogy társfüggőség, és mit jelent ezek a beteges kapcsolatok, akkor könnyen észrevehetjük, hogy a gyülekezetekben folyamatos társfüggőségre vesznek rá, és sulykolják belénk ezeket a dolgokat.

Tehát kialakíttatnak egy társfüggőséget ráadásul Istennel kapcsolatba,ez semmi más, mint egy beteges kapcsolat,mert a normális életben nem így néz ki,Istennek ilyen szempontból nincs ránk szüksége,de nagyon szeretne velünk lenni tehát ezt hangsúlyozom nem azt jelenti,hogy Isten nem kíváncsi ránk,ne legyen ebből félreértés!

De tényleg érdemes lenne utána nézni így a társfüggőségnek az attitűdjére, tehát, hogy milyen jellem vonásai vannak, hogy milyen gondolkodásmód határozza meg, és így hogy lesznek beteges kapcsolatok.

Tehát a másik rész azt mondja, hogy minden egyes emberi test úgy működik, hogy minden egyes tárgyhoz, személyhez, helyhez, városhoz, országhoz érzelmi lenyomatokat párosítunk, mondjuk elmentünk erre a betöltekezésre ugye egy jó nagy adag endorfin szabadul föl dopaminnal együtt, adrenalinnal, noradrenalinnal, és rengeteg vegyülettel,

És ez azt jelenti, hogy ezt az eufórikus érzést, ezt a lelkesültséget, ezt a bedrogozott állapotot, ezt azonnal kapcsoljuk a gyülekezethez ahol ez megtörtént, tehát az agyunk az így működik, utána ezt kapcsoljuk ahhoz a pásztorhoz, ahhoz az emberhez, aki által létrejött, vagy aki által termelve lettek ezek az anyagok,(32:10-től a videóban)

Utána pedig a többi emberhez, tehát ez azt jelenti, hogyha eljövünk onnan, és csak a gyülekezetre gondolunk, a szervezetünk az úgy reagál már erre rá, hogy egyből ugyanezeket az anyagokat elkezdik termelni,

Természetesen nem olyan nagy mennyiségbe mintha visszamennénk és ott egy ilyen szent szellemmel való betöltekezéssel termelnék ezeket az anyagokat, nyilvánvaló kisebb mennyiségben, viszont már egy lelkesültség érzés fog el minket, egy ilyen boldogság, így fölpörgünk tőle, ezt mindenki tudja, aki gyülekezetbe járt, vagy részt vett ebbe, hogy ez tényleg így működik.

Például hogyha ennek a pásztornak is, aki ott ezeket csinálja, annak írunk egy emailt, vagy bármi módon üzenünk neki, és ő válaszol, mikor megkapjuk a levelét, ugyanezek az anyagok felszabadulnak, hangsúlyozom kisebb mennyiségben, ezt érezzük, hogy hú, milyen boldogok vagyunk, erre például azt mondják igen, mert ilyen nagy kenete van ennek az embernek,

Tehát, hogy Istennek a jelenléte ilyen nagy rajta, hogy ha még levelet ír, akkor, hú, ezt érezzük Istennek a boldogságát, nem azt érezzük, hanem érzelmi lenyomatot társítottunk ehhez, mint mindenhez egyébként.

Ez történik például egy zene hallgatás közben tehát az alapjába véve az alap dopamint termel már, hogy ha ugyanazt a zenét hallgatjuk, amit ott a gyülekezetbe hallgattunk, akkor ehhez még plusz anyagok szabadulnak föl és ezért leszünk olyan boldogok.

(Kundallini jóga, és betöltekezés a szektában összehasonlítása:34:46-nál található a videóban)

Tehát ennek ennyire egyszerű az egész rendszere, és a karizmatikus mozgalmakba, ezekbe a gyülekezetekbe, hogy ha valaki még azt mondaná, hogy hát ez nem biztos, hogy ez így van,mert én láttam gyógyulásokat.

Én aktívan részt vettem ezekben a hazugságokban természetesen úgy,hogy nem tudtam, hogy ez hazugság,

tehát én is tévelyegtem, ezen a széles úton jártam, mint sajnálatos módon még nagyon sokan,ezért is készül el ez az anyag,hogy minél több embernek segíteni tudjunk ebből kijönni,és az Efézus 5:11-alapján is,ami így szól:és ne legyen részetek a sötétség gyümölcstelen cselekedeteiben hanem inkább leplezzétek le azokat!

Tehát ezért is készül el ez az anyag,gyógyítással kapcsolatosan hogy de,hogy esetleg hogyha neked is fájt valamid,idősebb embereknél ez elég gyakori,hogy fáj a lába,hogy magas a vérnyomása,vagy alacsony a vérnyomása,hogy a cukorszintjével van valami probléma ezért elmegy,mert mondták,hogy ott meggyógyítják.

(Karcagi karizmatikus gyülekezet a hit gyülekezet mintájára 35:51-től található a videóban)

Én innen üzenném, hogy tényleg nagyon szépen kérlek, ne menjetek el ide, mert sokkal nagyobb bajotok lesz, mint amivel esetleg jelenleg rendelkeztek, mert ezek úgy történnek, hogy mint amiről beszéltünk is, hogy az endorfin az egy fájdalomcsillapító hatással is bír,

Tehát itt azért elég nagy mennyiségben szabadítják fel ezeket a vegyületeket, és akár 24-órán keresztül is tarthat az endorfinnak a hatása, az attól függ, hogy kinek milyen a szervezete, illetve mennyire hiszi el, azt, amiket ott mondanak, és mennyire rendeződik alá, mennyire nyitott ezeknek a dolgoknak,

Ennek a mennyisége tehát a hit alapján, ennek a hit alapján termelődik minél több endorfin, ezért látunk olyat is, hogy valaki összeesve rángatózik, illetve olyan abnormális cselekedeteket hajtott végre, ami az őrültekre jellemző,

(hit gyülekezet és a kundallini jóga összehasonlítása:36:43-tól található a videóban)

Tehát ez azt jelenti, hogy annyi morfin szerű anyag termelődött benne, hogy szinte annyira megváltozott a tudatállapota, hogy nem emberként viselkedik, elfeledkezett arról, hogy ő egy ember, ugye nagyon sok videót lehet erről nézni, és látni is, és ha a gyülekezetben vagyunk, nagyon sok embert látjuk, hogy így viselkedik,

Tehát ezt hangsúlyozom, hogy a morfium, ez az endorfin miatt, ez a morfinszerű anyag miatt történik, itt semmiféle Isteni csoda nem történik, az endorfin szünteti meg a fájdalmat, ezért is mondják ezek a hamis tanítók ott, hogy igen, és fájt, most akkor valakinek fájt,

Tehát akkor hajolj le, hogy tényleg nem fáj, hogy mindenki lássa, hogy bizonyság legyen, hogy Isten milyen nagy csodát tett, akkor ugye az emberek ott hajolgatnak, és tényleg látjuk, hogy váó, tudtuk azt is, hogy tényleg fájt, és alig bírt mondjuk lehajolni, és most ott hajolgat, szinte tornázik.

Tehát ez azért van, mert rengeteg endorfin szabadul föl a szervezetbe, másnap viszont ugyanúgy fog neki fájni, az idősebbeknél, hogy valami vérnyomás problémája volt, az adrenalin az azonnal megemeli a vérnyomást, emiatt már helyre is állíthatja azt, és eltarthat több ideig, esetleg hogy ha másnap megy el orvoshoz, vagy még aznap kell menni orvoshoz,

Tehát kijöhet az, az eredmény, hogy minden rendben van, és mondjuk helyre állt így a vérnyomása, viszont ez nem igaz, mert pár nap múlva ugyanúgy elvileg vissza fog állni az előtte lévő állapotba így akár a vérnyomás

Ugyanúgy így a fájdalom is visszajöhet, persze történhet, hogy ez így helyreállt ezeknek az anyagoknak a hatására, mert úgy az immunrendszerünk is, hogyha azt nézzük, akkor egy öngyógyító képességgel bír, tehát a szervezetünk, ugye hogy ha lebetegszünk, akkor meg fogunk gyógyulni belőle természetesen ugye ez egyértelmű

Például ha náthásak vagyunk el fog múlni, nem kell bevenni gyógyszereket meg semmit, hanem egyszerűen kipihenjük, és a szervezetünk önmagát fogja meggyógyítani, tehát ezekkel az anyagokkal, így amikor termelődnek, így föl van turbózva, de csupán ennyi történik.

Nem véletlen, hogy ilyen nagyon nagy gyógyításokat nem lehet ott látni, nekem is van saját tapasztalatom ebből, hogy még abba a karizmatikus koromban például volt egy ember, aki ilyen gyógyíthatatlan betegséggel rendelkezett, több ilyen gyógyításról be tudnék számolni

Annyi a lényege, hogy ő már nagyon-nagyon rosszul volt, és így az ágyba feküdt, és egyértelmű, hogy arra gondolt, még így imádkozott is hogy jó lenne neki meggyógyulnia, mert esetleg szembesült avval, hogy így nem olyan életet élt amilyet szeretett volna, és esetleg most véget ér neki az élete, és meg fog állni a teremtője előtt,

Tehát szembesül, hogy valószínű nem olyan életet élt, ami le van írva a szentírásban, és, hogy tett azért így rossz dolgokat, és szeretné ezeket esetleg helyreállítani, kijavítani, vagy tényleg egy olyan életet élni, amilyet valójában szeretett volna, nem pedig a vágy, és a kapzsisága, ahogy irányította.

Tehát ugye sokat gondolkozott, és akkor én megjelentem, és akkor most Isten meg fog gyógyítani Jézus nevében, mert, hogy Istennek ez az akarata, és hogy nem kell félni stb., és ott imádkoztam érte, meg hogy Jézus nevébe te most meggyógyulsz, meg stb.

Egyértelmű, hogy ez volt az ő gondolata is, és ez volt az ő reménysége, tehát ilyen hit rendszerben élt, hogy igen Isten csak meg fog gyógyítani, és akkor teljesen mindegy, hogy én csinálom, vagy más, de hogy ennek hatására egy csomó vegyület szabadult fel, mint endorfin a szervezetében.

És azért ez elég nagy adagban, tehát így tovább tartott, nem csak ilyen pár perces termelődésről van szó, pont másnap kellett neki mennie orvoshoz, tehát elment, és ott megállapították, hogy teljes mértékben javult az állapota, tehát, hogy előtte az volt, hogy nincs neki sok ideje vissza,

Tehát, hogy nagyjából ennyi volt, hogy meg fog halni, és ott elmondták, hogy ilyet még nem láttak, tehát tök nagy csoda történt és hogy nagyjából így minden rendben van, tehát hangsúlyozom semmiféle csoda nem történt, hanem egyszerűen még az endorfin hatására így ezt tudták kimutatni így a szervezetéből.

Egyébként nem gyógyult meg az ember, tehát ezek nagyon-nagyon veszélyes dolgok, mert a jelen pillanatban még ezek a vegyületek hatnak az emberi testre, mindaddig más eredmény jön ki, mint ami a valóságban, hogy a testüknek az állapota, tehát nem véletlenül mondják, hogy a karizmatikus keresztények is ezekbe a gyülekezetekben sokkal több kárt okoznak, mint esetleg így hasznot, vagy gyógyítást.

Sokkal több ember halálát lehet ezeknek az alkalmaknak titulálni, mint a gyógyításokat,és ez nem véletlen pontosan ezért, mert egy nagyon rossz diagnózist állapítanak meg az orvosok ez alapján,tehát ezért működik úgy,hogy ha valaki beteg mondják,akkor jó előtte még beszéljünk,vagy hívjál föl telefonon,vagy esetleg találkozzunk és mielőtt mész az orvoshoz akkor én fogok érted imádkozni,

Meg ott Jézus nevébe most meggyógyulsz, Jézus nevébe elparancsolom betegséged, meg betegség démona menj innen, meg stb., tehát, hogy ilyen dolgokat vársz, hogy egy jó nagy stressz helyzet alakuljon ki, mert azért gondoljunk bele ez a betegségnek a démonait is így,

Tehát már mindennek adtak démont, hogy ez egy démontól van, tehát, hogy ha tényleg normális paraszti ésszel belegondolunk ebbe, tehát amikor nekem azt mondják, hogy hát van benned egy démon, mert, hogy engem Isten küldött, és ezeket látom, meg belelátok, meg ilyen kitalált költött beszédeket mondanak, tehát.

Hát erre persze, hogy megrémülünk ez teljesen normális reakció, hiszen azt mondják, hogy belém szállt egy démon, vagy egy bukott angyal belém jött, és akkor Úr Isten mi fog velem történni, ott elkezdenek ráncigálni, meg ott űzik belőlem meg stb.

Tehát ez egy nagyon-nagyon extrém stressz helyzet, erre nagyon sok vegyület fölszabadul a szervezetünkbe, mint ahogy a kutató is megállapította, hogy a tobozmirigyet stressz helyzetbe hozhatják, tehát mind ez ezért történik.

Tehát, hogy ha valaki abban van, hogy mert, hogy ő neki volt ilyen mennyei elragadtatása, és látta Krisztust, meg az angyalokkal kapcsolatba volt ugyanúgy, mint ahogy én, ez semmi másról nem szól, mint hogy olyan stressz helyzetet hoztak létre,

Ugye, mint amit említettünk már így a szent szellemmel való betöltekezés, ezek a démonűzések, ezek a gyógyítások, ezek az ordibálások, hogy: Jézus nevébe, Jézus nevébe!

Ezek olyan stressz helyzetek, és annyi endorfin, és adrenalin szabadult föl, és különböző vegyületek, amik működésbe hozták a tobozmirigyünket, ez elkezdte termelni a DMT-ét, tehát ezt a dimetil triptamin nevű vegyületet, ami nagyon erős hallucinogén hatással bír.

Tehát innentől kezdve lesznek elragadtatások, ez mindig a mi hit rendszerünkkel kapcsolatosan történnek ezek a hallucinációink, ezért van az, hogy például Istenbe hisz, meg az angyalokba, akkor velük kerül kapcsolatba, és ilyen hallucinációik, illúzióik, vízióik lesznek,

Tehát ezek a karizmatikusok, akik ilyen lényekkel, vagy ilyen átéléseik vannak, hogy kapcsolatba kerülnek velük, semmi más nem történik, mint aktiválva lett nekik a tobozmirigy, és különböző ingerek hatására elkezdi termelni ezt a DMT-nevű vegyületet, és azért élik ezeket a dolgokat meg,

Tehát ezért lesz elragadtatásuk, meg esetleg ilyen mennyben járása, és akkor visszajönnek meg, hogy elvitte őket Isten, meg megmutatta a poklot, meg ilyenek, és akkor üzenettel tértek vissza, ezek nagyon-nagy hazugságok, ez csupán DMT termelődött bennük.

Azt még azért tudni kell, hogy annak is nagyon nyugodtan utána lehet nézni, hogy a fluorid, ami a csapvízbe is van nagyon nagy mennyiségben, az ilyen mérgezőleg hat a tobozmirigyünkre, tehát ezt is megállapították, hogy egy átlagos ember 12-éves korára

(Tb Joshua nigériai „próféta” és a hinduizmus összehasonlítása:47:10-től található a videóban)

A tobozmirigyünk úgy elszenesedik, ilyen el, kicsit így eltorzul, tehát teljes mértékben blokkolva lesz a sok fluorid hatására, ezért van a csapvízbe is nagyon sok, ezért van a fogkrémbe is nagyon sokat viszünk be az szervezetbe, pont ezért, hogy ez teljesen blokkolva legyen és ezt ugyanúgy meg tudják nyitni a stressz helyzetek által.

Tehát de ez ennek a trükkje, nagyon szépen fölépítették, semmi más nem történik ezekbe a gyülekezetekbe ezért nem érdemes oda menni, ezért nagyon távol kell magunkat tartani ezektől, mert ezek óriási nagy csalások,

Bennyi hinn (48:01-től található) sem tudott egyetlen egy gyógyítást bizonyítani, nem véletlen, tehát ezektől maradjunk távol!

Tehát aki pedig azt mondja,hogy de nem,mert neki rá se kellett tenni ennek az Isten nagy emberének a kezét,hanem csak rá mutatott,és ő már összeesett,persze,mert meg, hogy a kabátját leveszi,és elcsap mellette azt mindenki eldől,

persze ezek azért vannak,mert mint beszéltünk is róla,tehát,hogy amikor tehát már tudatosan tudjuk, hogy ha ő odajön hozzánk,vagy esetleg csak elcsap mellettünk,mert ugye láttuk,tehát az agyunk rendelkezik evvel az információval,tehát ő egy folyamatosan készenlétben van,

 Tehát amikor megkezdődnek ezek a gyógyító sorok, vagy ezek a,hú most jön ez a szent szellembe való betöltekezés meg ilyen nagy cirkuszt ott akkor előadnak,tehát,hogy ha kicsit befelé figyelünk,akkor látjuk,hogy teljes mértékben megemelkedett a vérnyomásunk,tehát,hogy elkezdünk izzadni,

Érezzük, a torkunkba ott dobog a szívünk, tehát ez már azért van, mert az adrenalin, és a noradrenalin nagy mennyiségbe elkezdett termelődni a szervezetbe, és ez a testi tünete ennek, tehát innentől kezdve ez azért termelődött, mert már a testünk egy ilyen készenlétbe van,

Tehát azért emelte meg a vérnyomást is, meg azért kap több vért a szívünk is, meg az izomzatunk is, hogy el tudjunk menekülni arról a helyről, mert egy stressz helyzetbe, egy vészhelyzetbe, egy veszélyhelyzetbe vagyunk, ott.

Tehát ez a testünk normális reakciója, innentől kezdve ugye nézünk a szemünkkel, tehát az agyunk folyamatosan kap így az információt a külvilágról, hogy mi történik, ezért amikor már ránk néz az ember, tehát az agyunk az készenlétbe van ugye, és termeli így az endorfint is, meg a dopamint is, hogy egyensúlyba tartsa így a szervezetünket, és ne történjen velünk nagy baj.

Tehát amikor az ember csak így csap el mellettünk, vagy így felénk vagy így a kabátjával, vagy akármi ilyen fajta cselekedetet hajt végre, akkor ugye az agyunk ennek hatására még így jó nagy adag endorfint és különböző vegyületeket kezdett termelni, ennek lesz az a hatása, hogy mi is így összeesünk, mint úgy nagyon sokan esetleg mellettünk is, oda se kell jönnie

Tehát hangsúlyozom, Istennek ehhez semmi, semmi köze nincsen, csak manipulálják az emberi testet, és így a reakcióit, tehát így a kémiai vegyületeket, tehát az sem véletlen, hogy a pápának is a botja, hogy ha megfigyeljük, egy fenyő, ilyen toboz van rajta (50:50-től található)

Tehát persze ez azért van rajta, mert ő tartja kezébe így ezt az egészet, ő tartja az emberek kezében a tobozmirigyet, tehát ez hasonlít a fenyőtobozra, ezért is az a neve, hogy tobozmirigy, ezért van rajta hórusz szemén is, a talamusz rendszer ábrázolva, mert ott található a tobozmirigy.

Tehát a hipotalamusz rendszerben szabadul föl például az endorfin, tehát azért vannak ezek ott megmutatva, tehát az egész ez erről szól, semmi másról.

Tehát ez a Kathryn Kuhlmannak is a hazug gyógyításai, meg ezek a kitalált költött dolgok is, hogy ha valaki elkezdi olvasni, maga Kathryn Kuhlmann beszélt róla, hogy rengeteg levelet kap, hogy elmentek hozzá többen, meg lehet nézni felvételeken is, hogy tényleg ilyen kórházi ágyak, kórház vitték az embereket ilyen kitolva stb, egyik sem gyógyult meg ez sem véletlen egyébként

Csak azok tudtak úgymond meggyógyulni, akik hittek ebben a betöltekezésben, meg ezekben a gyógyításokban, mert rájuk lehetett ilyen hatással a különböző kémiai vegyületek, hogy akkor ott ki tudott menni, és azt mondta, hogy meggyógyultam, de pár óra múlva,

Maximum másnap ugyanúgy visszatértek a betegségei, tehát ugyanabba az állapotba került, mint amit előtte elment, és Kathryn Kuhlmann is azt mondta hát, hogy majd ha Istennel fog találkozni megkérdezi, mert olyan rengeteg levele,

Olyan sokan kérdezik mért nem gyógyultak meg, és ő erre nem tudja a választ, hogy Isten őket mért nem gyógyította meg, teljesen egyértelmű, hogy mért nem, tehát erről beszélünk.

Tehát az összes-összes karizmatikus gyülekezetben ez megy, tehát Benny Hinn is már le lett leplezve ugye, ez a Kathryn Kuhlmann is ugyanilyen hamis ilyen tanító volt, meg ő azért a hipnózisnak a nagy mestere is (52:50-nél a videóban) tehát ő még másokat is alkalmazott ezekhez a dolgokhoz.

Tehát ezektől nagyon-nagyon maradjatok távol, Magyarországon is tele van, nagyon sok ilyen gyülekezet van ezekkel a hamis tanítókkal, ezekkel, akik ilyen veszedelmes eretnekségeket csempésztek be, mindegyik gyülekezetében is ugyanezek mennek,

Ha megnézitek a Krisztus szeretet egyházat is, nagyon szép neve van, pontosan evvel álcázzák ezeket az okkultizmusokat, ezeket a varázslásokat, tehát ott is ez a kézrátételes gyógyítás meg ez a szent szellembe való betöltekezés,

Az se véletlen, például ha megnézhetjük a Krisztus szeretete egyház mostani vezetőjét, mert ugye ez a Jim Sanders alapította ezt meg, és elvette a tolmácsát, azt Sandersné Dr Kovácsné Erzsébetet, és hogy ha megnézed az ő skype képét, nem véletlenül van ott a harmadik szem kinn a képén.

Tehát ő is jelzi mindenki felé,tehát aki ért a szimbólumokhoz és tisztába van ezekkel a dolgokkal amikről most beszéltünk,tehát nála is ott van,jelezve így azon emberek felé,akik evvel foglalkoznak, és ugyanilyen csalók,ilyen pénzéhes emberek,ilyen lucifer imádók,ő is jelezve, hogy ő is hozzájuk tartozik,és ugyanezt hajtja végre,

Tehát nem véletlen, azért van kint az oroszlán is a képén így második szimbólumként, mert mint az ordító oroszlán ugye az ellenség, lucifer a sátán, az járkál szerte széjjel a világban és nézi, hogy kit nyelhet el,

A harmadik szimbóluma pedig egy nyitott biblia, nem véletlen ő is, ez a Krisztus szeretete egyház is kiadott egy bibliát, teljesen át írva, egy másik videóban fogjuk majd részletesen elemezni ezeket a hamis karizmatikus gyülekezeteket, és fogjuk őket leleplezni, sokkal részletesebben, mint ahogy erről beszélünk,

Tehát maradjatok távol én szépen kérlek ezektől  a gyülekezetektől,mert ezek nem Istentől vannak,egyszerűen ennyi történik a gyülekezetekben, mint amiket elmondtunk,tehát ezek nagyon veszélyes helyek,nem szabad oda menni! (55:00-tól a videóban)

A mennyei Atyánk adjon nektek erőt, bölcsességet, és bátorságot!

Köszönjük a figyelmet.